Krimi

Eva García Sáenz de Urturi: A ​fehér város csöndje

Ha idén csak egyetlen krimit olvastok el, akkor ez legyen az.
Ennyivel akár le is zárhatnám ezt a bejegyzést, de nem teszem, hanem inkább a továbbiakban megpróbálom átadni az élményt, hogy ti is azonnal birtokolni akarjátok ezt a könyvet. Igazából rendkívül önző okom van arra, hogy minél több embert taszítsak rajongásba: szeretném, ha minél előbb kijönne a folytatás magyarul. Ó, hogy elfelejtettem említeni, hogy ez egy trilógia kezdőkötete? Hát annál jobb, nem? 🙂

Szóval mit tud ez a könyv, aminek a címénél már csak a borítója érdekesebb? (Amikor láttam, hogy megjelenik, valami történelmi-misztikus kalandregénynek hittem a külseje alapján, de nem az, nem ám!).
A fehér város csöndje a baszkföldi Vitóriába visz el bennünket, ahol egy brutális gyilkosság utáni helyszínelés kellős közepébe csöppenünk. Unai López de Ayala nyomozó, alias Kraken és társa, Estibalíz nyomozó hamar rájönnek, hogy ez a gyilkosság folytatása azoknak a rituális sorozatgyilkosságoknak, amelyek miatt húsz évvel ezelőtt elítélték a város karizmatikus és népszerű archeológusát/tévés személyiségét. A gyilkos mindig párosával öl és minden egyes alkalommal öt évvel idősebb áldozatokat hagy maga után teátrális elrendezésben (pont, mint a borítón) egy történelmileg kiemelkedő helyszínen.

a_feher_varos_csondje2.jpeg

A gyilkosságokért korábban elítélt Tasio Ortiz de Zárate hamarosan szabadul, a nyomozóknak pedig minél hamarabb rá kell jönniük, hogy ki mozgatja a szálakat. Tasio a börtönből, vagy a hasonlóan lehengerlő személyiségű ikertestvére? Esetleg valaki más, aki eddig minden gyanú felett állt?
Az idő sürget, hiszen a séma szerint további áldozatok várhatóak, ráadásul a város nagy ünnepségre készül.

Egy rendőrnek nem illene azzal lezárnia egy ügyet, hogy az egész várost rettegésben tartó sorozatgyilkosnak ő az utolsó áldozata, az élet azonban, ha játékos kedve támad, alaposan meg tudja keverni a lapokat.

A könyv egyből azzal kezd, hogy elspoilerezi a saját végét, ugyanis a fejlövést szenvedett Kraken gondolataival nyitunk. Jaj, lelőttem a poént? Ó, dehogy! Amíg idáig eljutunk, vár ránk sokszáz oldalnyi rejtély, csavar és izgalom, ráadásul, nem is ez a vége ám! A jelen eseményei mellett egy másik szálon a hetvenes évek Vitóriájába is elkalandozunk, és kezdetben ugyan nem nyilvánvaló, hogyan is kapcsolódik a helyi nőgyógyász szomorú története a jelenben zajló sorozatgyilkossághoz, de a végén, mint egy izgalmas puzzle esetében, az utolsó darabka is a helyére kerül. És őrült sok darabka van ám, Sáenz de Urturi nagyon ért ugyanis a dolgok megkeveréséhez és a szálak összebogozásához. A brutális gyilkosságok mellett helyet kap némi szerelmi szál, illetve olyan komolyabb témák is, mint a fizikai- és érzelmi abúzus vagy a gyászfeldolgozás, mindehhez pedig a csodálatos, augusztusi spanyol táj és az ínycsiklandó ételek adják keretet – a pincho, a tortillák és mindenféle baszk ételkülönlegesség kísérti az olvasót a hatszáz oldalon keresztül, szóval éhesen neki se kezdjetek ennek a könyvnek.

a_feher_varos_csondje7.jpg

a_feher_varos_csondje_6.jpg

A nyomozás mellett Kraken magánéletébe, családjához és barátaihoz fűződő kapcsolataiba is alapos betekintést kapunk, és míg más krimik esetében ezt általában feleslegesnek vélem – ez nem igaz, inkább az a bajom vele, hogy kevés írónak sikerül balanszban tartani a két szálat – , addig A fehér város csöndje esetében ez hibátlanul sikerült és egy sort sem éreztem nem odavalónak. Ezzel a könyvvel tulajdonképpen csak egyetlen bajom volt, mégpedig a borzasztóan hosszú és kimondhatatlan nevek, amiket csak a végére sikerült úgy, ahogy megszoknom.

Száz szónak is egy a vége, A fehér város csöndje óriási meglepetés volt számomra, abszolút nem gondoltam volna, hogy az év egyik, ha nem a legnagyobb kedvencét teszem éppen a virtuális kosaramba. A legjobb az benne, hogy  játszik az olvasóval. Egy csomó lépést ki lehet következtetni, aztán az író vagy jól kinevet és totál másfelé viszi a szálat, vagy hagyja, hogy legyen egy kis sikerélményünk, de ne annyi, hogy az egész lényege elvesszen. Mert a végét, na azt nagyon jól kitalálta; a gyilkos és az indítéka nem csak egyszerűen beteg, de mélyen belegondolva még némi – de tényleg nagyon, nagyon, naaaagyon kicsi – empátiát is ébreszt bennünk, ráadásul hihető és alaposan kidolgozott az egész. És lezárt. Szóval ha valaki a függővég miatt ódzkodik, annak jó hír, hogy nincs függővég. Legalábbis nyomozással kapcsolatban nincs. Egy icipici magánéleti szál marad nyitva, ami pont arra elég, hogy a következő kötet gördülékenyen induljon és az olvasó is várja egy kicsit, hogyan is alakul az a bizonyos dolog.
Ez a legjobb könyv, ami nyáron a kezembe kerülhetett.

P.S. Megnéztem a könyvből készült filmet Netflixen. Tényleg nem valami jó, szóval inkább olvassátok el.

o_ttappancs_7.jpg

A könyv adatai
Eredeti cím: El silencio de la ciudad blanca
Kiadó: Európa Kiadó
Sorozat: A Fehér város trilógiája
Fordító: Vajdics Anikó
Keménytáblás, 640 oldal
Kiadás éve: 2020
Moly

megveszem_1_-2.jpg


Fülszöveg
Tasio ​Ortiz de Zárate, a közkedvelt régész, akit húsz évre ítéltek egy gyilkosságsorozatért, amely egész Vitória lakosságát rettegésben tartotta, hamarosan szabadul. Már csak néhány napot kell a börtönben töltenie, amikor az öldöklés újrakezdődik: az Öreg Katedrálisban egy húszéves pár meztelen holttestére bukkannak.
Az áldozatok halálát az okozta, hogy valaki méheket eresztett a torkukra. És ez még csak a kezdet.
Unai López de Ayala, bűnügyi profilalkotásban jártas fiatal nyomozó megszállottan igyekszik elejét venni a további gyilkosságoknak. Módszerei rendre felbosszantják a felettesét, Alba főhadnagyot, aki történetesen nő, és akivel ráadásul nyomozás közben zavaros szerelmi viszonyba bonyolódik.
Az idő mintha ellenük dolgozna, és Vitória lakóira újra minden sarkon veszély leselkedik. Ki lesz a következő áldozat?

A fehér város csöndje egy trilógia első kötete. A mű alapján forgatott film 2019-ben került spanyolországi forgalomba. A sorozat további részei: Vízáldozatok; Az idő urai.