Az öreg halász és a tenger,  Akiért a harang szól és Búcsú a fegyverektől – három cím, amit nagyjából mindenki fel tud sorolni, ha Ernest Hemingwayről van szó. Nem túlzás azt állítani, hogy a huszadik század egyik legnagyobb hatású írójáról beszélünk, aki szikár, minimalista prózájával számtalan olvasónak lett kedvence. Itthon évekig alig lehetett hozzájutni a műveihez – nagyszülők polcain, antikváriumokban vagy könyvszekéren kellett keresgélni – de szerencsére a 21. Század Kiadó úgy döntött, hogy felkarolja az életművet, így kapott idén csodás új kiadást Az öreg halász és a tenger, illetve a mai poszt főszereplője is.

A Búcsú a fegyverektől az amerikai író első igazi nagy sikere lett, miután 1929 szeptemberében könyv formájában is megjelent. Az olvasók elsőként egy magazinban olvashatták a történetet folytatásos formában ugyanezen év májusától októberig. A cselekmény Hemingway saját tapasztalatain alapul, ugyanis ő is részt vett az első világháborúban az olasz hadsereg kötelékében, és ő is beleszeretett egy ápolónőbe, miközben sérüléseiből lábadozott. Erről az utóbbi történetről egyébként készült egy nagyon szép film is (In Love and War) Sandra Bullock és Chris O’Donnell főszereplésével – ha mélyebben érdekel benneteket Hemingway élete, akkor nagyon ajánlom.

A Búcsú a fegyverektől egyszerre háborús könyv és romantikus regény. Szokás háborúellenes könyvként is emlegetni és mi tagadás, valóban tekinthető annak, de ha engem kérdeztek, a háború ebben a történetben csak aláfestő mellékszerepet kapott, inkább az egyénen és az érzelmeken van a hangsúly.
Frederic Henry amerikaiként az olasz seregben szolgál az első világháborúban. A mentőalakulat tagjaként feladata a sebesültek elszállítása. Szolgálata alatt ismerkedik meg egy angol ápolónővel, Catherine Barkley-val és hamar fellángolnak közöttük az érzelmek. Miután megsérül, Milánóba kerül lábadozni, ahová Catherine is követi. Közben a háború egyre kilátástalanabb, az ellenséges csapatok folyamatos visszavonulásra késztetik az olaszokat. Miután rosszra fordul a helyzet, Fred és Catherine elszöknek.

Szokatlanul kevés olyan könyvet olvastam, ami az első világháború idején játszódik – bezzeg a másodikról! – úgyhogy mindenképpen szerettem volna ezt a nagy klasszikust megismerni. Azt hittem, a háborúnak fontosabb szerepe lesz a történetben, de nem így lett. Fred maga nem a frontvonal közepében van, ő nem harcol, „csak” szállítja a sebesülteket. Ettől függetlenül ugyanúgy megtapasztalja a kilátástalanságot, a kiábrándulás érzését, ami a többi tisztet is megérinti ezekben az időkben. A nagy háború már elvesztette a dicsőségét, és mindenki úgy próbál ép ésszel túlélni, ahogyan tud: sok-sok alkohollal, flörttel, nőkkel, szarkazmussal.
Ebben a túlfűtött, érzelmileg elfojtott helyzetben találkozik egymással Catherine és Fred, és hirtelen fellobbanó szerelmük mintegy szöges ellentétévé válik a harcmezők világának. Kettejük kis privát univerzumában finomság van, butuska bájolgás, gyengédség és boldog jövőről szőtt álmok. De lehet boldog vége ennek a háború szülte törékeny románcnak?

A könyv öt részből áll, az elbeszélő pedig maga a főszereplő. Ez még inkább ráerősít az önéletrajzi hatásra, amit olvasás közben érzünk. Folyamatosan próbáltam elvonatkoztatni Frederic Henrytől Hemingway alakját, de sokszor nem sikerült.
Tartottam attól, hogy a front-téma miatt nagyon nehezen olvasható lesz, de felesleges volt ezen aggódnom, ilyen gördülékenyen kevés könyv csúszott. Gyönyörűek és hangulatosak a leírások, az ember szinte úgy érzi, mintha ott lenne Itáliában, majd később a svájci hegyekben, Hemingway tényleg mestere a kevésből sok művészetének: nem cifrázza túl a szövegét, nem tölti ki felesleggel a lapokat, mégis egy komplett, színes, szagos film pereg előttünk olvasás közben.
Az egyetlen negatívum – és igen, mindenki ezt emeli ki, én is – a szerelmesek közötti párbeszédekben keresendő és találandó. Életemben nem forgattam még ennyit a szememet könyvön, mint amikor Fred és Cat „beszélgetéseit” kellett olvasnom.

– Mit csináljak most? Mondd meg, hogy mit akarsz.
–Bújj ide hozzám az ágyba.
– Jól van.
– Ó édes, édes, édes – mondtam.
– Most látod – mondta –, hogy azt teszem, amit akarsz.
– Nagyon szeretlek téged.
– Attól félek, hogy még nem csinálom elég jól.
– Nagyon szeretlek.
– Azt akarom, amit te akarsz. Én már nem vagyok többé. Az vagyok, amit te akarsz.
– Te édes.
– Jó vagyok hozzád? Elég jó? Kívánsz más lányokat? Igen vagy nem?
– Nem.
– Látod, ezért vagyok jó. Azt teszem, amit akarsz.

Üres, értelmetlen giccs minden egymáshoz fűzött mondatuk. Bizonyosan ennek is megvan az oka, és ki lehetne magyarázni mindenféle ok-okozattal, csak nekem kevés ehhez az agykapacitásom, hogy meglássam a mögötte megbújó értelmet. Azon már nem is akadtam fönn, hogy Catherine mennyire egysíkú és egyszerű teremtés, azt a kor és az író személyének számlájára írom, de ezek a párbeszédek büntetnek. Egy olyan embertől, aki ezzel szemben ilyeneket képes leírni:

Ha valaki annyi bátorságot visz bele az életbe, hogy a világ nem is tudja megtörni, csak úgy, ha megöli: akkor bizony meg is öli. Mert az a mi sorsunk, hogy az élet megtörjön minket, de néha éppen azon a ponton leszünk erősek, ahol legjobban megtört az élet. De akit megtörni nem bír, azt megöli a világ. Részrehajlás nélkül öli meg őket, a jókat, és a nemeseket és bátrakat egyformán. Aki pedig se nem ilyen, se nem olyan, az is biztos lehet benne, hogy az élet megöli, csak éppen nem olyan sürgősen.

Azt mondják, hogy Hemingway 39 különböző változatban írta meg a Búcsú a fegyverektől végét, mire megtalálta a megfelelőt. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, sikerült a legtragikusabb befejezést választania. Akárhogyan is volt, az egész regényt áthatja ennek a szomorú befejezés baljóssága, az olvasó és talán Frederic sem hiszi, hogy itt lehet happy end.
Gyönyörű könyv, méltó helye van a klasszikusok között, örülök, nagyon örülök, hogy módomban állt elolvasni. Azonban mélyen mégsem tudott megérinteni. Talán a párbeszédek tették, talán az eltúlzott romantika vagy a kettős érzéseket kiváltó főhős, de az bizonyos, hogy Hemingway-jel nem ez volt az első találkozásunk.

Ernest Hemingway a huszadik század egyik legkiemelkedőbb amerikai írója volt, kalandos élete és minimalista stílusa nagy hatást gyakorolt az őt követő generációkra. Az öreg halász és a tengert követően a 21. Század Kiadó Hemingway-életműsorozata egy második kötettel bővül: ezúttal a szerző első világháborús tapasztalatai alapján íródott Búcsú a fegyverektőlt vehetik kézbe az olvasók. Tartsatok velünk, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet!

Nyereményjáték

Hemingway életében fontos szerepet játszottak a nők is, ő maga négyszer házasodott. A nyereményjáték keretében most minden állomáson egy-egy olyan képet hozunk nektek, amin a szerző az egyik feleségével együtt látható. A feladatotok annyi lenne, hogy a Rafflecopter doboz megfelelő helyére beírjátok a képeken szereplő hölgyek neveit.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista
Blogturné Klub
07.28. Flora the Sweaterist (extra)
07.31. Flora the Sweaterist
08.03. A Szofisztikált Macska
08.06. Never Let Me Go

Fülszöveg

A legismertebb regény az első világháborúról – Hemingway harmincévesen, saját tapasztalatai alapján írta és hatalmas sikert aratott vele.

Egy ápolónő és egy amerikai tiszt egymásba szeretnek, miközben a Monarchia és Németország csapatai Caporettónál áttörik az olasz frontot és megindulnak a félsziget belseje felé. Szerelem és szenvedés, lojalitás és megfutamodás – e sodró lendületű történet témái változatos formákban térnek vissza és nem hagyják nyugodni az olvasót.

Hemingway egyik legnépszerűbb művét Örkény István klasszikussá vált fordításában adjuk közre szerzői sorozatunkban.