Eoin Dempsey: Fehér rózsa

Nem is olyan régen írtam egy másik könyv kapcsán, hogy ritkán kerül a kezembe olyan olvasmány, amely azt mutatja meg, hogy milyen volt németként megélni a háborút és hogyan hatottak a nemzetiszocialista eszmék az ottani átlagemberekre. Nos, hát Eoin Dempsey Fehér rózsája pontosan ebből az aspektusból mutatja be a második világháborút és alig háromszáz oldalban olyan izgalmas és összetett könyvet rittyentett, hogy el sem akartam hinni. A Fehér rózsa egyrészt történelmi fikció, másrészt nagyon sok benne az akció-és thriller elem, ami elég furcsa párosításnak tűnhet, de nagyon működik. Ja, és persze a szerelmi szál sem maradhatott ki. Izgalmas és feszültséggel teli, miközben teljesen hűen festi meg Németország és lakói korabeli portréját.

Már eleve a kezdés is nagyon érdekes. Franka, a fiatal német nő a Fekete- erdőben, a hóban küzdi át magát. Éppen meghalni indul. Aztán egy tisztáson meglát egy eszméletlen pilótát. Megmenti, de a német egyenruha ellenére nem biztos abban, hogy kivel van dolga, így rendkívül óvatosnak kell lennie, hiszen ha német a férfi, ha szövetséges, Franka mindenképpen megütheti a bokáját. A pilóta éppoly gyanakvó vele kapcsolatban, mint a lány, így kezdetben mindketten bizonytalanok és óvatosak a másikkal, de lassan megnyílnak egymásnak és feltárul előttünk Franka eddigi élete, illetve megismerjük a két főszereplő motivációit és cselekedeteinek mozgatórugóit is.

Nagyon tetszett, hogy a szerző mennyire élénk és aprólékos képet festett a nemzetiszocialista Németországról. Arról, hogyan gyűrűzött be az emberek – családok és barátok – életébe a náci eszme. Egyszerűen döbbenetes volt olvasni, hogy milyen jól működött Hitler agymosó tevékenysége, hogy egyesek képesek voltak a legapróbb, nemzetellenesnek vélt dolgokért is feljelenteni a saját családtagjaikat, barátaikat. Nekem ez felfoghatatlan és ugyanúgy, ahogy a kommunizmus idejéből, itt is mélységesen megdöbbentett ez a szintű szolgalelkűség és elvtelenség. Rengeteg, ma is (megint) aktuális gondolat volt a könyvben – ami elég ijesztő, meg kell hagyni.

A német nőknek tilos volt sminkelniük, festetni vagy daueroltatni a hajukat. Ehelyett már korán belenevelték a lányokba a három K-t: Kinder (gyerekek), Kirche (templom) és Küche (konyha). Franka még mindig emlékezett a Német Lányszövetségbeli csapatvezetőire, akik arra biztatták őket, hogy verjék ki a fejükből azt a nevetséges gondolatot, hogy kiteljesednek a karrierjükben. Sokkal fontosabb otthon maradni, és erős fiúkat szülni, akik egy nap majd a Birodalmat szolgálják.

Franka, mint főszereplő, nagyon közel került hozzám. A szerző gyönyörűen bemutatta rajta keresztül azt a folyamatot, amin egy átlagos fiatal keresztülment a harmincas évek Németországában. A boldog családban felnőtt lány kamaszkorában lelkes tagja lett a Bund Deutscher Mädelnek, a Német Lányszövetségnek, és látszólag tökéletes árja alapanyag volt minden tekintetben. Aztán lassan, de biztosan felnyílt a szeme és a többit majd megtudjátok, ha elolvassátok, de az biztos, hogy Franka egy erős, okos és rendkívül bátor személyiség, aki több rosszat él át, mint amit túl lehetne élni, így nem is olyan meglepő a könyv elején a szituáció, amiben találjuk. Nekem egyébként az döbbenetes újdonság volt, hogy Hitler legelkötelezettebb bázisát nem az idősebb korosztály jelentette, hanem a fiatalok. Jól működött a Hitlerjugend és a BDM, na.
Viszont, amiről kevesebb szó esik, hogy ott és akkor is voltak olyanok, akiket nem lehetett sem megtéveszteni, sem megfélemlíteni. Egy ilyen szervezet nevéről kapta a könyv is a címét, a Fehér rózsa ugyanis egy ellenállási mozgalom volt. A mozgalom a valóságban is létezett, úgyhogy ez a könyv egyben emléket is állít a tagjainak, akik a regény lapjain is fölbukkannak.

A nehéz téma ellenére azt kell mondanom, hogy ez volt az egyik legizgalmasabb II. világháborús könyv, amit eddig olvastam, mert nagyon jól egyensúlyoz a szívszorító tények és a szórakoztatás között. Míg a könyv első fele hangulatában komorabb, cselekményében lassabb, addig a második rész hihetetlenül felpörög és egymást követik az akciódús, izgalmas  események. Ami egy kicsit levont az élményből számomra, az a vége volt, pontosabban a szirupos befejezés, de igazából csak kekeckedek.
Szívből ajánlom a Fehér rózsát, hiszen tényleg egyedi szemszögből mutatja be a háborút, illetve a náci birodalom felépülését. Ezek után biztosan el fogom olvasni a szerző másik magyarul megjelent regényét is, a Rebecca nyomábant.

Fülszöveg:
A ​második világháború árnyékába két idegen számára a legnagyobb kockázat: megbízni egymásban…
1943 decembere. Hitler hatalomra kerülése előtt a Gerber-család nyári lakja visszhangzott a nevetéstől. Most, hogy mély hótakaró borítja a Fekete-erdőt, a német másként gondolkodó, Franka Gerber egyedül van, és úgy érzi, hogy kilátástalan az élete. A hazájában tomboló a fanatizmus és a brutalitás miatt elvesztette az édesapját valamint az öccsét, így már nincs miért élnie.
Ekkor észrevesz egy eszméletlen pilótát a hóban, aki Luftwaffe-egyenruhát visel, és az ejtőernyője libeg a szélben. Franka nem akarja, hogy a férfi ott haljon meg, így elviszi a családja mindentől távol lévő faházába – annak ellenére, hogy gyűlöli a rezsimet, amit a katona képvisel. De amikor kiderül, hogy nem az, akinek tűnik, Franka versenyfutásba kezd az idővel, hogy felfedje a pilóta valódi személyazonosságát. A gyenge kötelékük nagyon megszilárdul, de roppant veszélyessé is válik. Miközben nyomukban a Gestapo, vajon megbízhatnak-e egymásban annyira, hogy erőiket egyesítve végrehajtsanak egy küldetést – ami pedig nem csak a háború kimenetelét, de az életüket is örökre megváltoztatja.