
Emma Steinkellner: Egy kis boszi naplója
Halloween napján mi másról is íratnék, mint egy cuki, boszorkányos ifjúsági képregényről? Emma Steinkellner könyve, az Egy kis boszi naplója külföldön is nagy sikernek örvend és majdnem, de csak majdnem elkerülte a figyelmemet, szerencsére azonban belekukkantottam a neten fellelhető rajzokba és azonnal tudtam, hogy nekem való lesz. Egyrészt boszorkányos, másrészt pedig képregény, ez két olyan dolog, amit meglehetősen kedvelek. Az ifjúsági címke és a macska a borítón sem volt utolsó szempont, szóval kíváncsian vártam, miről is szól ez a történet.
Először is, maga a könyv csodaszép. Muszáj ezzel kezdenem, mert képregények esetében ez igenis fontos szempont. Keményborítós, a papír vastag, de nem fényes (lámpafénynél ez áldás) és isteni illata van. Én vagyok az, aki mindig forgatja a szemét, ha valaki a könyvek illatáról áradozik, de ennek tényleg nagyon jó illata van. Aztán ott van maga a kivitelezés. A rajzok csodálatosak, igazi kis cozy hangulatú az egész könyv, és ez már rögtön az első oldalnál beránt, ahol egy tipikus amerikai kisváros köszönt (Stars Hollow némi Átkozott boszorkákkal vegyítve).
Egyszerűen szép az egész – a rajzok kifejezők és nagyon egyediek, a színezés pedig csak kiemeli ezt.

A történet középpontjában a tizenhárom éves Luna Hush áll, aki édesanyjával kettesben él egy csendes kisvárosban. Luna nem a legnépszerűbb lány a suliban, folyton szekálják és barátai sincsenek, aztán egy napon új fiú érkezik az iskolába, akivel azonnal összebarátkoznak. Halloween napján, amikor éppen boszorkánynak öltözik a suliban, Luna felfedezi, hogy varázsereje van, de édesanyja nem hajlandó neki sokat elárulni ezzel kapcsolatban. A lány megtalálja az anyukája naplóját, amibe képes szó szerint belebújni, így ismeri meg a múltat, amelyben Kramerville alapítói elüldözték Luna őseit a kisvárosból. Luna nagymamája pedig nem más, mint egy hatalmas erejű boszorkány! De miért került vissza az anyukája Kramerville-be? És hol élnek most az elüldözött boszorkányok?
Nagyon, nagyon édes volt ez a sztori, ami elvileg middle grade történet, tehát valahol 8-12 év között ajánlják – én felnőttként is nagyon élveztem!
Van benne beszélő macska, csodás őszi, halloweeni hangulat és nem mellesleg nagyon fontos dolgokról beszél gyerekek számára is könnyen feldolgozható módon.
Lunát kiközösítik az iskolában, így a boszorkányságának felfedezése előtt is tudja, milyen kirekesztettnek lenni. Érdekesség egyébként, hogy Luna fekete bőrű főszereplő, de ez a tény itt maximum az olvasónak lehet érdekes, mert szerencsére a könyvben nem emiatt érik atrocitások. Lunával nagyon könnyű azonosulnia annak, akinek volt valaha része kiközösítésben. És valljuk be, sajnos sokunknak volt…

A kirekesztettség másik szemszöge a boszorkányok és Kramerville alapítói között konfliktusban mutatkozik meg. Az alapítók üldözik a tőlük eltérő módon élő és gondolkodó idegeneket, a megismerés és az elfogadás igényének hiányában a félelem felülírja az emberséget. A másik oldalon is tetten érhető ez a dolog, hiszen Luna nagymamája egykori üldözöttként ugyanúgy előítélettel és félelemmel fordul a Luna világában élőkhöz és nem hajlandó meghallani a lánya és unokái ellenérveit ezzel kapcsolatban. A boszorkányok létrehoztak maguknak egy biztonságos és titkos lakóhelyet, ahol nem kell rettegniük az emberektől és egy ponton Lunának döntenie kell arról, hogy ő miként szeretne élni.
Minden megvan ebben a történetben, amitől rettenetesen szerethető és nagyon tanulságos is egyben. Az Egy kis boszi naplója erős nők és anyák könyve, akik csak jót akarnak a gyereküknek, de nem veszik észre, hogy a módszereikkel nem a javukat szolgálják; egy beszélő macska, aki mosolyt csal az arcunkra és akinek a legszívmelengetőbb részt köszönhetjük a történetben. Egy barátság, ami mindkét fél életét megváltoztatja. És a tanulságok, amit mindenki levonhat a végén: mindeni képes a változásra és minden csak választás kérdése.
Nagy szerettem ezt a történetet, mély volt, humoros, és a célkorosztály számára tökéletesen befogadható módon kivitelezett. Reménykedem a folytatásban, olvasnám még Luna boszorkányos kalandjait!

A könyv adatai Eredeti cím: The Okay Witch (2019) Kiadó: Maxim Sorozat: Delfin könyvek Fordító: Bozai Ágota Keménytáblás, 272 oldal Kiadás éve: 2020 Moly

A Maxim Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Emma Steinkellner Egy kis boszi naplója c. képregénye. Ennek örömére a Blogturné Klub nyolc bloggere bemutatja Luna boszorkányosan jó történetét, mely szédületes kalandra invitálja az olvasót, miközben olyan fontos dologra hívja fel a figyelmet, mint az elfogadás.
Nyereményjáték
Mostani játékunk során ki másoké is lehetne a főszerep, mint a fiatal boszorkányoké? Nincs más dolgotok, mint felismerni az állomásokon látható képek segítségével az adott boszorkányt, és a nevét beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. Fontos, hogy a filmes-sorozatos karakter nevére vagyunk kíváncsiak, nem a színészére!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Állomások:
10/28 Hagyjatok! Olvasok!
10/29 Utószó
10/30 Spirit Bliss Sárga Könyves út
10/31 A Szofisztikált Macska
11/01 Dreamworld
11/02 Könyv és más
11/03 Csak olvass
11/04 Olvasónapló

Fülszöveg
A VARÁZSLAT NEHEZEBB, MINT AMILYENNEK LÁTSZIK.
A tizenhárom éves Luna Hush odavan mindenért, ami boszorkányos. Ám hamarosan rá kell döbbennie, hogy a boszorkányság a valóságban nem olyan, mint a filmeken, könyvekben vagy kísérteties történetekben. Amikor néhány nyolcadikos gyerek piszkálni próbálja halloweenkor, valami nagyon furcsa dolog történik. Kiderül, hogy a Massachusetts állambeli Kramerville egy évszázados boszorkánydráma helyszíne. És a meglepetés: Luna családja van az egész középpontjában. Amikor a lány ereje megmutatkozik, a dolgok teljesen elszabadulnak. Befogad egy beszélő macskát, belép egy varázsnaplóba, ahol felfedezhet egy elrejtett világot. Nemzedékekkel korábbi, ősi titkok tárulnak fel, ahogy Luna megismeri a város, családja és önmaga bonyolult örökségét.

