Elif Shafak: 10 perc 38 másodperc

Elif Shafak nevét hallomásból már ismertem, de sosem sikerült annyira felkeltenie az érdeklődésemet, hogy megismerkedjem a műveivel. Aztán tavaly év végén a kiadó csodaszép köntösbe bújtatva hozta el a magyar olvasók számára a 10 perc 38 másodpercet, én pedig – nem tagadom, főleg a borító miatt – felírtam magamnak a „majd egyszer elolvasom”-listámra. Végül úgy alakult, hogy megkaptam ajándékba, és ha hiszitek, ha nem, új kedvenc írót avattam.

A 10 perc 38 másodperc egy isztambuli prostituált életéről szól, egészen pontosan a halál utáni percekről, amíg a halál beállta után még működőképes agyában végigpörögnek élete legfontosabb eseményei, állomásai. Ízek és illatok kísérik az emlékeket, amelyek hol boldogak, hol szívfacsaróak, vagy éppen döbbenetesek.

Néha ott érzi a legnagyobb biztonságban magát az ember, ahová a legkevésbé tartozik.

A szemeteskukában fekvő Tequila Leila élete nehéz volt és nem bővelkedett sok örömben – már a világrajövetele is hazugsággal kezdődött, amely hazugság végigkísérte a gyerekkorát. Beleláthatunk, milyen volt felnőni egy jómódú muszlim, többnejű családban, milyen elvárásokat támasztottak elé és hogy mennyire elbagatellizáltak dolgokat, lásd a családon belüli szexuális zaklatást (a gyomrom kifordult, annyira életszerűen lett levezetve az egész pszichológiája ennek, hogy hogyan tud egy idősebb, szeretett ember manipulatív szörnyeteggé válni). Utána megismerjük a prostituálttá válás történetét és az életet isztambuli prostituáltként, a háttérben pedig a város közelmúltbeli történelme is megelevenedik. Leila életében felbukkannak fontos emberek, szerelmek és igaz barátok, akiket csak az ötökként emleget és megismerjük az ő történetüket is. Az ötök mindegyike különleges és kitaszított is egyben. Eltérőek, mások, mint a norma és emiatt a társadalom peremén, vagy pedig kettős életet élnek. Nem tudnék közülük kedvencet választani, mindegyikük melengette szívem, és bárki szerencsés lenne ilyen barátokkal az oldalán.

A regény több idősíkon keresztül ugrál, amíg végül kiadja a teljes történetet, a végén pedig minden a helyére kerül, minden kérdés, kétség elszáll és megválaszolásra kerül. Ez egy csodálatosan kerek történet, ami a elsőre talán lehangolónak tűnhet. Furcsa paradoxon, hogy témájának súlyossága ellenére ez a könyv egyáltalán nem szomorú. Nem úgy szomorú. Rengeteg életigenlés és életöröm köszön vissza a lapokról, a halál árnyékából mutatja meg az élet szépségeit.  Keserédes. Igen, azt hiszem ez a legmegfelelőbb jelző, ha egyetlen szóban kellene összefoglalnom a regényt.
Ez a könyv óda Isztambulhoz, amelynek a kevésbé turista kompatibilis oldalát mutatja meg és óda a barátsághoz – az olyan barátokhoz, akik vérünk helyett véreink lehetnek. 

Nosztalgia Nalan hitt benne, hogy kétféle család létezik a földön: a rokonok alkották a vér szerinti családot, a barátok pedig a másik családot, a víz szerinti családot. Ha a vér szerinti családod kedves és törődő, akkor szerencsés csillagzat alatt születtél, de ha nem, akkor is van még remény; a dolgok jobbra fordulhatnak, ha elég idős leszel ahhoz, hogy elhagyd szomorú otthonodat. Ami a másik, a víz szerinti családot illeti, az jóval később alakul ki a életben, és az ember többé-kevésbé önmagának teremti meg. Bár igaz, hogy semmi sem helyettesíthet egy szerető, boldog vér szerinti családot, ám ennek hiányában egy jó barátokból álló család, a víz szerinti család elmoshatja a lélekben fekete koromként összegyűlt sérelmet és fájdalmat. Ezért lehet a barátoknak nagyra becsült helyük az ember lelkében, és foglalhatnak el benne nagyobb helyet, mint a rokonok együttesen. De akik sosem tapasztalták, milyen érzés, amikor a saját rokonai eltaszítják, nem fogják megérteni ezt az igazságot ezer év alatt sem. Sosem fogják megtudni, hogy időnként a víz sűrűbb, mint a vér.

Elif Shafak fantasztikusan ír. Van a stílusában valami furcsa melankólia, valami megmagyarázhatatlan egyediség, amit két könyve elolvasása után már bármikor felismernék. Úgy meséli el Leila történetét, hogy nem lesz öncélú, vagy hatásvadász, sem szájbarágós, mégis bekúszik a bőröd alá és még hónapokkal utána is eszedbe jut egy-egy jelenet vagy mondat. Közben pedig érzed az illatokat, ízleled az ételeket, látod a színeket, az épületeket, a perzseli a bőrödet a nap melege –  annyire érzékletesen képes az írója átadni a könyv világát, hogy szinte megelevenedik előttünk Leila Isztambulja.

Ha csinálnék egy tízes listát életem legjobb könyveiről, a 10 perc 38 másodperc egészen biztosan szerepelne rajta. Hidegrázósan zseniális.

Fülszöveg:

Egy ​perccel a halála után Tequila Leila tudata elkezdett zsibbadni, olyan lassan és fokozatosan, ahogyan a visszahúzódó dagály hullámai csillapodnak. Mivel az agysejtjei nem jutottak vérhez, ekkorra már teljes oxigénhiányos állapot lépett fel. Az agyműködése mégsem állt le teljesen. Legalábbis nem azonnal.

Mert a halál utáni percekben, miközben teste egy szemeteskonténerben hever, Leila elméje sorra előhívja az emlékeket: a fűszeres kecskepörkölt ízét, amivel kisöccse rég várt születését ünnepelték; a fortyogó citromos cukorgyanta látványát, amivel a nők szőrtelenítették a lábukat, míg a férfiak a mecsetbe mentek; a kardamomos kávé illatát, amit egy jóképű egyetemistával osztott meg a bordélyházban, ahol dolgozott. És minden emlék felidézi a barátokat, akikkel élete legfontosabb pillanatait megosztotta – a barátokat, akik most kétségbeesetten próbálják megtalálni őt…
Elif Shafak legújabb regénye a modern Isztambul számkivetettjeit: prostituáltakat, transzvesztitákat, menekülteket, a családon belüli erőszak elől megszökő, napjaikat a becsületgyilkosságtól rettegve élő nőket mutatja be. Ám ebben a sötét, kegyetlen világban, melyben sem együttérzés, sem segítség nem adatik azoknak, akik nem törődnek bele isten, a sors vagy a hatalommal bíró férfiak rendelésébe, mégis van valami remény. A barátság és a szerelem, ha meg nem is váltja a szenvedésekből, de megajándékozza őket azzal a méltósággal és örömmel, ami az életet élhetővé, az embert emberré teszi.