briliáns barátnőm
Szépirodalom

ELENA FERRANTE – BRILIÁNS BARÁTNŐM

Vannak könyvek, amikről fél füllel hall ugyan az ember, de nem igazán érez késztetést az elolvasásukra. Így voltam én Ferrantével és a Briliáns barátnőmmel, azonban az utóbbi hónapokban majdhogynem napi szinten botlottam a könyvbe és mi ez, ha nem egy jel? Bizonyára az volt, mert jókor és jó helyen talált meg a történet. Azt hiszem, hogy pont most álltam rá készen, hogy igazán a lelkembe lopózzon és lenyűgözzön ez a furcsa barátságról szóló regény.

Processed with VSCO with t1 presetAz ötvenes években járunk, egy nápolyi szegénynegyedben, a telepen, ahol két kislány, a csendes, szófogadó Elena és a konok, de rendkívül okos Lila nevelkedik. Látszólag semmi közös nincsen bennük, ők mégis egészen kisgyermekként szövetséget kötnek, és elválaszthatatlanok lesznek. A négy részes Nápolyi történetek első kötete a Briliáns barátnőm, amelyben a kisgyermek- és kamaszkorú lányok életébe pillanthatunk be.

A nagyok egy olyan jelenben mozognak, a holnapot várva, mely mögött csak a tegnap áll meg a tegnapelőtt, legfeljebb a múlt hét: a többire gondolni sem akarnak. A kicsiknek semmit sem jelent a tegnap vagy a tegnapelőtt, sem a holnap. Számukra csak az itt és most létezik: ez az út, ez a kapu, ez a lépcső, a mama, a papa, a nappal és az éjszaka.

Sokat gondolkodtam, hogy mi lehet a titka a történetnek, ugyanis óriási nagy dolgok nem történnek benne, mégis szinte letehetetlenül magához láncol a könyv, és még olvasás után is kísért a hangulata. Aztán rájöttem, hogy pont az egyszerűségében van a titka. A Briliáns barátnőm olyan, mint maga az élet. Tapinthatóan realisztikus mind a környezet, mind a szereplők jelleme, a kislányokban pedig egy kicsit minden lány és nő magára ismerhet. Az ébredő nőiesség rémisztő, de egyben izgalmas folyamata, az iskola kihívásai, az alakuló barátságok és szerelmek, csupa olyan történés, ami mindenkivel megesett már. Háttérnek pedig ott van a fasizmusból kilábaló Olaszország, a lehangoló szegénység, amiből szinte lehetetlen a kitörés, és a patriarchális családmodell, ahol természetes, hogy az asszonynak és a gyerekeknek bármikor oda lehet csapni. Tanulni szó szerint luxus, és felesleges időtöltés. De mindezek csak kísérői a felcseperedéssel járó sok kérdésnek és problémának, ami a két lányt foglalkoztatja.
A Lila és Lenù között lévő folyamatos versengés és az egymástól való függés nem éppen egy tipikus barátság alapjai, azonban ők maguk sem átlagosak. Alakítják és ösztönzik egymást, függenek egymástól, majd eltávolodnak, utánoznak és rivalizálnak. De valahol mélyen, a lelkük mélyén tudják, hogy egymásra mindig számíthatnak.
Az egész könyvet imádtam az első betűtől az utolsóig, azonban az igazi katarzis a végén, az esküvős résznél jött el. Nem szeretném lelőni a dolgot, így nem mondok róla többet, csak annyit, hogy szerintem az volt a regény csúcspontja.

Most értettem meg igazán, mi az a plebs, sokkal világosabban, mint amikor a tanárnő elmagyarázta. Mi vagyunk a plebs. A plebs ez a viszálykodás az étel és a bor miatt, a torzsalkodás, hogy kit szolgálnak ki előbb és jobban, ez a mocskos padló, melyen jönnek-mennek a pincérek, ezek az egyre közönségesebb koccintások. A plebs az anyám, aki felöntött a garatra, és most hátát mosolytalan apám vállának vetve teli szájjal nevet az ószeres sikamlós célzásain.

A Briliáns barátnőm csodálatos könyv, engem teljesen magával ragadott. Annyi gondolatot ébresztett bennem, és olyan sok, rég eltemetett emléket hozott felszínre, hogy már csak ezek miatt is érdemes volt elolvasnom, nem beszélve a fantasztikus írásmódról és történetvezetésről. Tipikus olasz regény sok-sok szereplővel, indulatokkal és érzelmekkel fűszerezve. Élmény volt! Tűkön ülve várom a novemberben megjelenő következő részt, hogy végre megtudjam, hogyan alakul a lányok sorsa a gonosz, függővéges befejezés után.

cof

öttappancs

Elena Ferrante – Briliáns barátnőm
Eredeti cím: L’amica ​geniale
Kiadó: Park Kiadó
Fordító: Matolcsi Balázs
Keménytábla, levehető védőborítóval, 338 oldal
Kiadás éve: 2016


354f3ebf4f4d6e6ed7ce6cfd5415f0f0A SZERZŐRŐL
Elena Ferrante a kortárs irodalom nagy rejtélye, mivel nem tudjuk, hogy ki rejtőzik az álnév mögött. Tavaly egy olasz fordító, Anita Raja került reflektorfénybe, miután egy újságíró „leleplezte”, hogy ő Elena Ferrante. Az író(nő) kiadója ezt tagadta, a közvélemény pedig felháborodott, amiért ilyen durván sértik Ferrante magánéletét, aki nem véletlenül ragaszkodik a névtelenséghez: „Hiszek benne, hogy miután megírták őket, a könyveknek nincs szükségük a szerzőjükre. Ha van mondanivalójuk, előbb vagy utóbb megtalálják az olvasóikat: ha nincs, nem fogják.”