Nonfiction

Deborah Feldman: Unortodox

Mindannyian ismerjük azt a „mondást” és könyvcímet, hogy Az olvasó nők veszélyesek, ugye? Az Unortodox közben szinte folyton ez a mondat járt a fejemben. Ha Deborah Feldman gyerekként nem elég bátor ahhoz, hogy titokban könyveket olvasson, ha sosem ismeri meg Jane Eyre, Anne Shirley és Jo March történetét, vajon mi most a kezünkben tarthatnánk ezt a minden szempontból elképesztő memoárt? Nem vagyok benne biztos.

Elsőként – mint a legtöbben – a Netflixen láttam a könyv nyomán készült sorozatot. Bevallom, lenyűgözött, szerintem az utóbbi idők egyik legjobb alkotása ez a minisorozat – még úgy is, hogy a Berlinben játszódó részek elég…hát, realitást nélkülözők voltak. Mivel azt hallottam, hogy a könyv teljesen más, alig vártam, hogy megismerjem az eredeti történetet, ezúttal már maga főszereplő tollából. Én is csak megerősíteni tudom: a könyv és a sorozat alig egyezik meg, csupán néhány közös pont, jelenet van, hogy úgy mondjam, a Netfixnél bőven éltek az alkotás szabadságával. Ez egyáltalán nem baj, mert így a könyvet olvasva egy teljesen új világ tárul fel.
Pár évvel ezelőtt olvastam valahol egy cikket erről a magyar gyökerű New York-i zsidó közösségről és emlékszem, az volt a cikkben leginkább kiemelve, hogy mennyire boldogan élnek ezek az emberek. Hát, nem egészen és erre az Unortodox a legjobb példa.

Ami kérdéseket a sorozat hagyott bennem, azt a könyv nagy részben meg is válaszolta. Sokkal részletesebben és mélyebben betekinthetünk ebbe az Brooklyn közepén elszigetelten élő ortodox zsidó közösségbe, a szatmári haszidok világába, megértjük és nagyjából átlátjuk a szabályrendszerüket, a hierarchiát, és a szokásokat. Fontos kiemelni, hogy az író révén érthetővé válik az is, hogy miért élnek így ezek a zsidók, hogy milyen okok és félelmek vezettek egy ennyire elszigetelt és szabályokkal terhelt közösség kialakulásához és hogy mi motiválja őket arra, hogy ennyire fontos legyen nekik a gyermekek száma. Szívfacsaró, hogy ennyi évvel a holokauszt után még mindig mennyire dolgozik bennük a félelem. 

Olyan nőnek látom az ükanyámat, aki a saját kezébe vette az életét, aki végre tett valamit! Reménnyel tölt el a gondolat, hogy ez is lehetséges: bátran szembeszállhatunk a sorssal ahelyett, hogy passzívan tűrnénk csapásait. Én is olyan nő szeretnék lenni, aki maga tesz csodát ahelyett, hogy Istenre várna. Bár a többiekkel együtt mormolom a jom kippur imáját, bele sem gondolok, hogy mit jelent. Én ugyan nem fogok kegyelemért könyörögni.

Deborah már gyerekkorától kezdve más. Talán a szülei miatt is, de ő érzi, hogy nem ide tartozik és bármennyire is próbál megfelelni, besimulni, jó gyerek és jó feleség lenni, legbelül tudja, hogy nem ezt a sorsot szánta neki az ég. Gondolkodik, véleménye van és nem fél megszegni a szabályokat. A könyvben gyerekkorától követhetjük végig az életét a házasságán keresztül egészen addig, amíg mindent felégetve maga mögött, elhagyja Williamsburg világát. Nagyon csodálom ezt a nőt, elképesztő erő kellett minden szempontból, hogy ezt meg merje lépni, annyi buktató, annyi nehézség volt előtte, sokkal könnyebb lett volna ott maradni és élni az életét, hiszen más szatmári nőkhöz képest neki még viszonylag laza és már-már modernnek mondható volt a férje (persze ez erős túlzás, az átlagos haszid férfihoz mérve mondom ezt).

unortodox.jpg

Az Unortodox amellett, hogy egy rendkívül érdekes világ kulisszái mögé ad bepillantást, nagyon inspiráló olvasmány is egyben. Ráébresztett egy halom dologra, például hogy milyen szerencsés vagyok nőként, hogy olvashatok, hogy eldönthetem, akarok-e gyereket, hogy nem KELL férjhez mennem, hogy tanulhatok, vezethetek autót, hogy lehet véleményem, lehet egyéniségem. Ezek olyan természetesnek tűnnek, de sok embernek nem az. Arra is rámutatott, hogy mennyire mélyről jövő akarat kell ahhoz, hogy elérjük azt, amit kitűztünk magunk elé, hogy sosem szabad elcsüggedni, vagy feladni, még akkor sem, ha a változás ijesztő, ismeretlen és idegen. Ez rémesen közhelyesnek hangzik, de a könyvet olvasva nagyon elemi és erős hatással van az olvasójára, igazi seggberúgás, hogy helló, ugyan mi lehet nehezebben megvalósítható az életedben, mint bármi, amit ez a nő apránként véghez vitt?

Deborah-nak ez a könyv volt a végső lezárás. Az utolsó állomás az elszakadáshoz. Minden mondatából érződik, hogy mennyire szerette mindennek ellenére a nagyszüleit, főleg Bubby-t, a nagyanyját és olvasóként is ők álltak a legközelebb hozzám. Egyedül miattuk sajnáltam, hogy az unokájuk kénytelen volt ilyen módon távozni. De közben megmutatta a saját gyarló oldalát is; ahogyan az apjáról beszélt, ahogyan gyakran sütött a mondataiból a felsőbbrendűség érzése és a folytonos elégedetlenség, bármivel is próbáltak a kedvében járni. Kendőzetlenül beszél arról, hogy kezdetben nem érzett a gyereke iránt semmit. Nem hibátlan ő sem és szerencsére nem is törekedett arra, hogy magát, mint szentet állítsa be a többiekkel szemben. Ettől lesz a könyv ennyire hiteles és erős.
Deborah ma már független, szabad nőként él Berlinben, vallását teljesen elhagyta, de gyökereit, nagyszülei és ősei múltát folyamatosan kutatja. Magyarországon is többször járt, hiszen Bubby és Zeidy mindketten Magyarországról kerültek New Yorkba, ahogy a szatmári közösség tagjainak, alapítóinak nagy többsége is.

Az Unortodox egy bátor és kivételes nő története, aki alapos betekintést enged ebbe az elszigetelt világba, amely olyan sok nőt (és persze férfit, sőt, gyermeket) köt gúzsba. Olvasmányos, lenyűgöző és sokszor rettenetes, de hogy kihagyhatatlan, az biztos. Újabb kedvencet avattam, nagyon erős ez az év eddig könyvekben 🙂 

o_ttappancs_6.jpg

A könyv adatai
Eredeti cím: Unorthodox – The Scandalous Rejection of My Hasidic Roots
Kiadó: Libri Kiadó
Fordító: Getto Katalin
Puhatáblás, 396 oldal
Kiadás éve: 2020
Moly

megveszem_1_-2.jpg

beleolvasok-2.jpg

101106731_3273673516026946_5493534179725410304_o.jpgNéhány hete debütált a Netflixen az azóta is nagy népszerűségnek örvendő A másik út (Unorthodox) című minisorozat, melynek alapjául Deborah Feldman memoárja szolgál. A könyvet április 28-ától magyarul is olvashatjuk a Libri Kiadó jóvoltából.Tartsatok bloggereinkkel a turnén, és nyerjetek egy példányt a kötetből!

Nyereményjáték

A könyvben rengeteg zsidó ünnep is szóba kerül, így játékunkban ezek megismerésére fókuszálunk. Az állomásokon egy-egy ünnep rövid meghatározását találjátok, ezeknek a nevét kell beírnotok a Rafflecopter dobozba.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Az egyiptomi kivonulás és a tavasz ünnepe, a húsvét megfelelője.

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

06.01. Readinspo
06.03. Szofisztikált Macska
06.05. Könyv és más
06.07. Csak olvass!
06.09. Spirit Bliss Sárga könyves út
Blogturné Klub


Fülszöveg

A ​külvilágtól mereven elzárkózó szatmári zsidó közösség tagjaként Deborah Feldman szigorú szabályok szerint nevelkedett Brooklynban. Előírták számára, mit viselhet, kivel beszélhet, mit olvashat. Az oktatásával alig törődtek, az egyetlen elvárás vele szemben az volt, hogy engedelmes lány és jó feleség váljon belőle. Mindössze tizenhét éves volt, amikor hozzáment a családja által kiválasztott férfihoz, akit alig ismert.

Deborah fuldoklott a mind érzelmi, mind testi értelemben diszfunkcionális házasságban, és a közösségben, amely nagyon szűk teret hagy a nőknek, legyenek bármennyire tehetségesek. Deborah-t pánikrohamok gyötörték, és elképzelése sem volt arról, hogyan enyhíthetne szorongásán.
Kilátástalan helyzetében fokozatosan találta meg a kiutat: miután megszületett a fia, egyre világosabbá vált számára, hogy képtelen megfelelni a haszid zsidó közösség elvárásainak, és maga mögött kell hagynia addigi életét. Egy bátor elhatározással feláldozott hát mindent, amit addig ismert, hogy szabad lehessen, és gyermekét is szabad embernek nevelhesse.

Deborah Feldman kötetének megjelenése óriási vihart kavart, korábbi közössége üldözte és számtalan alkalommal megfenyegette. Ő mégsem bánja, hogy mindenki számára elérhetővé tette történetét, mivel hisz abban, hogy könyvével párbeszédet kezdeményezhet a zárt vallási közösségekben tapasztalható gyakori elnyomásról és bántalmazásról, és hangot adhat azoknak, akikre korábban senki sem figyelt. A könyv alapján készült sorozat 2020 márciusától látható a Netflixen.