
Daniel Cole: Végjáték
Az a baj a folytatásos könyvekkel, hogy mire kijön a következő rész, rendszerint elfelejtem az előzmények nagy részét. Pontosan ettől tartottam ezúttal is, ugyanis több, mint másfél év telt el azóta, hogy elolvastam Daniel Cole Rongybaba sorozatának második kötetét.
Valami furcsa oknál fogva azonban ezúttal nem történt ilyesmi, ha nem is száz százalékosan, de a szokottnál sokkal jobban emlékeztem a történtekre és a szereplőkre egyaránt. Ez nem véletlen, hiszen ez a sorozat az egyik, ha nem a legcsavarosabb thriller, ami valaha a kezembe került.
Csak, hogy mindenki képbe kerüljön, elevenítsük is fel a történteket.
Az első kötet, a Rongybaba főszereplője Fawkes, alias Wolf nyomozó, aki legalább olyan jó zsaru, mint amennyire problémás magatartású. A kezdőkötetben az ő útját kísérhetjük végig, amely során a címben is szereplő Rongybaba gyilkos után nyomoz. A második kötet, a Hóhér rendhagyó módon szinte teljesen kihagyja Wolfot, és a központi karakter az eddig csak mellékszereplőként brillírozó Baxter nyomozó lesz, aki kap maga mellé egy tragikus múltú CIA ügynököt.
A Végjáték bele a közepébe- alapon kezdődik, amikor is tanúi lehetünk Wolf letartóztatásának. Persze nem lenne Wolf, ha nem találna egy kiskaput, így kezd el ő és Baxter egy kis csapattal karöltve nyomozni hajdan volt kedves barátjuk és munkatársuk halálának ügyében, aki látszólag öngyilkos lett, de Wolf szerint gyilkosság áll a háttérben.
Hogy ki, miért, és hogyan kivitelezte a szinte tökéletes gyilkosságot, az mindenki számára rejtély, de hamar kiderül, hogy a választ a múltban kell keresni.
Nagyon szeretem Cole könyveiben azt, hogy szuperül tud egyensúlyt tartani a karakterek és a cselekmény között. Egyik sem csorbul a másik kárára és szerencsére mindegyikben nagyon jó. Vagy legalábbis eddig így volt. A Végjáték nagyon jó kis krimi, de olyan, mintha nem is Cole írta volna. Eddig sem maradtunk ki a nyomozók érzelmi- és magánéletéből, de ebben a kötetben sokkal nagyobb hangsúlyt fektet erre, míg a nyomozás és maga a bűneset egy kicsit langyos. Hangsúlyozom, hogy az előző részekhez képest írom mindezt, mert egyébként, ha egykötetes könyvről beszélnénk, tök elégedett lennék. Viszont így, a Rongybaba és a Hóhér fordulatokkal és sokkoló jelenetekkel teli oldalai után egy kicsit csalódottan csuktam be a könyvet, annak ellenére is, hogy minden nagyon szépen le lett zárva, mondhatni happy end lett a vége – néhány dolgot leszámítva.
Érdekes, hogy míg az előzményekben inkább túlságosan gyorsan haladtak az események, a befejezésnél mintha tudatosan lelassítottunk volna: semmi kapkodás, semmi elképesztő fordulat, volt ellenben sok humor és mosolyfakasztó pillanat. Szerettem a szereplőket, még a maguk elcseszett módján is, hiszen ebben a sorozatban nincsenek csak jó, vagy csak rossz karakterek. Finley volt talán az egyik kedvencem ezúttal, aki ugyan már holtában, de végig uralta a cselekményt. Jó volt egy kicsit a hetvenes években kalandozni vele, megismerni, hogy milyen volt fiatal zsaruként és hogy hogyan ismerkedett meg a feleségével, Maggie-vel. Aztán persze nem hagyhatom ki a pozitívumok közül a befejezés tartogatta csavart, amikor nem csak a tettest, hanem az olvasót is jól átveri a szerző egy rövid pillanatra.
Összességében tetszett a könyv, mindenképpen szép és kerek lezárása a Rongybaba sorozatnak, örülök, hogy módomban állt elolvasni. Még úgy is, hogy egy kicsit elfáradtunk a végére és néhol összekapottnak és átgondolatlannak tűnt, jó volt újra Fawkes és Baxter világában lebzselni. Remélem, Cole ír még hasonló jóságokat, én mindenképpen vevő leszek rá a továbbiakban is.
A könyv adatai
Eredeti cím: Endgame
Kiadó: Libri Insomnia
Sorozat: Rongybaba
Fordító: Illés Róbert
Puhatáblás, 436 oldal
Kiadás éve: 2020
Moly
Utolsó fejezetéhez érkezett Daniel Cole izgalmas krimisorozata. A Libri Kiadónál megjelent sorozat harmadik részében újra találkozhatunk Emily Baxter felügyelővel, és William Fawkes is előkerül. Csatlakoznak hozzájuk régen nem látott ismerős karakterek, hogy együtt oldják meg az egykori, nyugalmazott rendőr gyilkosságának csavaros ügyét. De vajon ki a gyilkos? Tarts te is a Blogturné Klub 3 bloggerével és nyerd meg a turné végén a Végjátékot!
Nyereményjáték
Emily Baxter és William Fawkes párosa végig nagyon különleges a könyvek során, ám a Végjátékban teljesedik ki igazán a kapcsolatuk. A nyereményjátékban is híres nyomozó párosokat keresünk, akik együtt nyomoznak a (sorozat)gyilkosok és bűnbandák után a filmekben. Minden blogon látsz egy filmjelenetet, ám nekünk nem a filmek címe, hanem a két nyomozó neve kell! Ha nem jössz rá egyből a filmre, akkor nyugi. Minden blogon találsz néhány nyomot, ami alapján rájöhetsz, hogy kiket keresünk.
Írd be a Rafflecopterbe a nyomozópárosok nevét és a turné végén megnyerheted a Végjáték egy példányát.
Figyelem! A beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Segítség: Egy öreg rókának számító zsaru és vehemens fiatal kollégája egy fiatal prostituált öngyilkosságát vizsgálja. A nyomozás során egykori CIA-ügynökökből álló zsoldosbandára bukkannak, akik a vietnami háború óta kábítószerrel kereskednek. Bár a páros először nincs igazán oda egymásért, de a közös veszélyek igazi baráttá teszik őket, ráadásul 4 közös kalandban is részt vesznek együtt. Kik ők?
A turnéban résztvevő bloggerek
04.24. Zakkant olvas
04.26. A Szofisztikált macska
04.28. Csak olvass!
Fülszöveg
Egy bezárt szoba.
Egy holttest.
Egy sírba vitt titok.
Amikor a nyugalmazott rendőr őrmestert, Finlay Shaw-t holtan találják egy bezárt szobában, mindenki elkönyveli, hogy öngyilkosság történt. A kegyvesztetté vált William „Wolf” Fawkes nyomozó azonban másra gyanakszik.
Korábbi társával, Emily Baxter nyomozóval és Edmunds magánnyomozóval közösen Wolf kutakodni kezd Shaw múltjában. Vajon tényleg olyan feddhetetlen volt, amilyennek hitték? Vagy mégis folt esett a becsületén?
Ám nem mindenki örül Wolf visszatérésének, és ahogy nyomozása során egyre sötétebb titkokra derül fény a rendőrségi korrupcióról, úgy sodorja magát egyre nagyobb veszélybe. Hamarosan már nemcsak a karrierje forog kockán, hanem a hozzá legközelebb állók élete is

