Christelle Dabos – Rejtélyes eltűnések a holdvilágban (A tükörjáró 2.)
Nem sok meglepetés ért az idei évben könyvfronton, de ha valami, hát a Tükörjáró című ifjúsági fantasy sorozat első része bizony meglepett. Még tavasszal írtam A tél jegyeseiről a blogon – túlzás nélkül imádtam – , és már meg is érkezett a folytatása, ami a Rejtélyes eltűnések a holdvilágban címet kapta. A cím elég egyedi, de olvasás után már teljesen egyértelmű, ugyanis ezzel az egy mondattal össze lehetne foglalni a könyv lényegét.
A történet pontosan ott kezdődik, ahol az első befejeződött: a sárkányok klánját ért „baleset” után Thorn és Berenilde a családfő, Faruk védelmére van utalva, ezáltal azonban elkerülhetetlenné válik, hogy bemutassák Ophélie-t az udvarnak. A lány már sok mindent túlélt a Sarkon, azonban az esküvőt továbbra sem biztos, hogy megéri, ugyanis rejtélyes fenyegő üzeneteket kap – pontosan úgy, mint néhány Délibábos, akik ezután érthetetlen módon a Légvár legbiztonságosabbnak ítélt Holdvilág nevezetű részéről tűnnek el nyomtalanul. Hogy ki vagy mi áll az eltűnések hátterében, azt végül Ophélie-nek és Thornnak kell kiderítenie, miközben Faruk könyvét is meg kell olvasniuk előbb-utóbb, az udvari intrikák és az egymás iránti ellentmondásos érzéseik pedig nem könnyítik meg a dolgukat.
Egyetlen nap. Eddig tartott elolvasni ezt a könyvet. Nem túlzok, leültem és egy szuszra kiolvastam a 600+ oldalt.Utoljára a Harry Pottert faltam ennyire mohón. Mi mást is mondhatnék ezek után? Tudtam, hogy az első részre – bármennyire is tetszett – nem adhatok öt csillagot, mert legbelül éreztem, hogy lehetne ez még ennél jobb is, és íme! Végre árnyalódtak szereplők jellemei, láttam komoly karakterfejlődéseket, Ophélie pedig kezd igazán szerethető főszereplő lenni, akárcsak Thorn a maga furcsa módján. És ne feledjük, amellett, hogy ez főképpen izgalmas kalandregény, ott van benne diszkréten megbújva a potenciális szerelmi szál is, ami itt, a második kötetben már elkezd kibontakozni. Nem túlzóan, egyáltalán nem nyálasan, hanem bájosan kedves módon, még mindig inkább a háttérben megbújva. Ophélie már egyáltalán nem az az elveszett naiv kislány akit megismertünk, hanem egyre bátrabb és önmagáért kiállni képes nővé cseperedik a szemünk láttára. A kalandjai most sem átlagosak, meg kell nyernie Farukot, meg kell fejtenie Faruk könyvét, meg kell mentenie az eltűnt Délibábosokat, miközben többször is az életére törnek. Hogy ne legyen egyszerű az élete, népes családja is megjelenik a Sarkon, hogy még nagyobb felfordulást okozzanak Ophélie amúgy sem unalmas mindennapjaiban.
De úgy tűnt, a Sarkon valahogy mindent sokkal szélsőségesebben értelmeznek. Miért? Hogy alakulhatott ez így? Talán azért veszítettek el errefelé minden mértéket, mert itt kellett élniük a többi családtól roppant távolságban, ezen a világvégi helyen?
„ Nem is tudom, mitől rettegek jobban – morfondírozott magában Ophélie. – Hogy soha nem fogok hozzászokni az itteni élethet, vagy inkább attól, hogy végül szép lassan megedződöm”
Végre kiszabadulunk egy kicsit a Légvárból és megismerhetjük a Sark és néhány fontos mellékszereplő (pl. Berenilde, Archibald) igazi természetét, miközben egyre több titokról lebben fel a fátyol. Érkezik egy új, nagyon fontos szereplő is, aki látszólag a világ szálait mozgatja, de a kötet végén csupa kérdőjel marad csak utána, ugyanúgy, ahogy a szakadás részletei és a családfők szerepei is egyre ködösebbé válnak előttünk. Gyanítom, hogy a következő kötetben ezekre a kérdésekre kapunk majd választ, csak győzzük kivárni!
Sorozatok esetében gyakori kérdés, hogy mennyire olvashatóak önállóan a kötetek. Nos, a Tükörjáró kötetek mindenképpen egymás után fogyasztandók, mert minimális visszautalások vannak csak az előzményekre, abszolút egymásra, egymásból épülnek a történések. Ráadásul most kaptunk egy kedves kis függővéget is a végén, csak hogy még inkább izguljunk a fejleményeket illetően. Gonosz, gonosz Dabos!
Őszintén?Imádtam! De tényleg, ez a könyv képes arra, amire nagyon kevés társa: teljesen kivonja az olvasóját a jelenből, kézenfog és elvezet a saját kis világába, ahová aztán a befejezés után folyton visszavágyunk. Nem kellemes hely a Sark, nem túl kedves emberek lakják, mégis az egyik legizgalmasabb könyves helyszín, ahol valaha is jártam, tele intrikával, cselszövéssel, képmutatással és hazugságokkal. Annak ellenére, hogy ez elvileg egy ifjúsági könyv, nem biztos, hogy 14-15 év alatti gyerekek kezébe adnám, cserébe viszont 30 felett is iszonyúan élvezhető és izgalmas! Hol a következő kötet?!
Christelle Dabos – Rejtélyes eltűnések a holdvilágban
Eredeti cím: Les disparus du Clairdelune (2015)
Kiadó: Kolibri Kiadó
Fordító: Molnár Zsófia
Puhatáblás, 660 oldal
Megjelenés éve: 2018 november
Moly | Goodreads
Christelle Dabos Tükörjáró című sorozatának első része sokakat elvarázsolt, és most végre megjelent a folytatás, a Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban. A regény hozza a formáját, a Harry Potter varázslatát vegyíti a Trónok harca udvari intrikáival igazán egyedi és izgalmas formában. Tarts velünk a turnén, ahol négy bloggerünk mutatja be Ophélie kalandjait a Sarkon, és nyerj te is egy saját példányt a könyvből.
Nyereményjáték
A Tükörjáró sorozat egy különleges fantasyvilágban játszódik, így a mostani feladatotok az lesz, hogy címszavak alapján kitaláljátok más különleges világgal rendelkező történetek címét. Feladatotok, hogy a Rafflecopterbe írjátok be a történetek magyar nyelvű címét (könyvsorozat esetében az első könyv magyar nyelvű címét).
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Címszavak: mugli, aranyvérű, Vingardium Leviosa, Roxfort, Nimbusz 2000
Állomáslista
11.12: A Szofisztikált Macska
11.14: Spirit Bliss Sárga köves út
11:16: Könyv és más
11.18: Kelly & Lupi olvas
Fülszöveg | 2017 egyik legnagyobb ifjúsági könyvsikere, A tél jegyesei végre folytatódik! A Tükörjáró-sorozat második részében a Sark kegyetlen világába száműzött Ophélie hirtelen az érdeklődés középpontjába kerül. Nemcsak különleges képességeire derült fény, hanem arra is, mekkora fenyegetést jelent ellenségei számára. Nincs más választása, minthogy saját maga leplezze le az udvari intrikákat. Ebben a különösen veszélyes helyzetben pedig csak titokzatos vőlegényére, Thornra számíthat. Eközben rejtélyes eltűnések tartják izgalomban az udvart, Ophélie pedig hirtelen egy nyomozás kellős közepébe csöppen, amelynek végén talán megtalálhatja az igazságot a Délibábosok keltette illúziók mögött.
A SZERZŐRŐL
Christelle Dabos 1980-ban született Franciaországban, jelenleg Belgiumban él. Első írásai könyvtárosi egyetemi tanulmányai idején készültek. Egy hirtelen jött betegség után az írás lett a mentsvára, egy neves francia internetes irodalmi közösség, az Ezüst Toll oldalán közölt írásai révén igen hamar népszerűvé vált. A többi szerző biztatására adta be kéziratát a leghíresebb francia kiadó, a Gallimard ifjúsági első könyves pályázatára, amelyen az új Harry Potter íróját keresték, személyében pedig meg is találták