Catherynne M. Valente – Űropera

Könnyed strandkönyvet keresel? Na, hát ez nem az lesz.
Nem tudom milyen cuccot tol ez a Valente, de az tuti, hogy durva tripje volt tőle! Szerencsénkre (vagy ellenkezőleg) papírra is vetette ezt az elborult agyszüleményt, úgyhogy már nem csak a fantáziájában létezik, hanem testet is öltött Űropera címmel.

Tartozom egy vallomással: az Eurovíziós dalfesztivál mint olyan, egyáltalán nem érdekel, még egyet sem néztem végig, sőt, az ott fellelhető dalok nagy részétől a hideg is kiráz (néhány kivételtől eltekintve), úgyhogy azt hiszem, abszolút nem én vagyok az Űropera célcsoportja. Két dolog van, ami miatt mindenképpen szerettem volna elolvasni a könyvet:

1. A szerző személye, ugyanis Valente Marija Morevnája nagy kedvencem és azt gondolom, hogy azzal a könyvvel bebizonyította, hogy remek író, zsánertől függetlenül.
2. A fülszövegben szépen elhúzták a mézesmadzagot a Galaxis útikalauz stopposoknak említésével és a két könyv párhuzamba állítsával, én pedig elképesztően imádom Douglas Adams agymenését.

A beszerzős posztomban írtam is, hogy valami hasonlót várok, mint amilyen a Galaxis útikalauz stopposoknak – háááát… fogjuk rá. Pihent, elborult és gyakorta megmosolyogtató, de az biztos, hogy mindenképpen hangulatfüggő könyv lett. Tényleg el kell kapni azt a pillanatot, amikor fogékony az ember az ilyesmire, sajnos nekem most ez nagyon ritkán sikerült, emiatt inkább volt fárasztó, mint magával ragadó, de amikor jókor vettem kézbe – na, akkor nagyon ütött.

Már az alapszituáció is borzasztóan vicces egyébként: véres harcok folytak egykoron az űr meghódításáért az értelemmel bíró fajok között és ennek az értelemháborúnak a végén egy új hagyomány vette kezdetét a béke jegyében. Meghatározott időközönként megrendezik a Metagalaktikus Grand Prix-t, amely a csillámos-strasszos, giccses szórakoztatás mellett arra is alkalmas, hogy kiderítsék az újonnan felfedezett fajokról, hogy kellően értelmesek-e ahhoz, hogy közéjük tartozassanak. Ha nem, akkor azonnali megsemmisítés vár rájuk. A soron következő faj hogy, hogy nem az emberiség. A Földre érkező ultramarinkék űrflamingó, az esca nevű földönkívüli faj közli a Föld nevű kis, vizes, ingerlékeny bolygó lakosságával, hogy meg kell mérettetniük magukat a 100. Metagalaktikus Grand Prix-n, és jófejségből listát is hoznak az általuk esélyesnek vélt zenészekről. A lista „idejtmúltságának” köszönhetően egy legény marad csak a gáton, így nem más fog képviselni bennünket, mint az egykor szebb napokat látott, három tagúból kettővé csökkent glamrock banda, a Decibel Jones és az Abszolút Nullák, akiknek mindössze az a feladatuk, hogy elkerüljék az utolsó helyezést. És innen veszi kezdetét az elborult csillagközi kalandjárat, ahol többek között megismerhetünk egy csomó fura földönkívüli fajt, a még furább szokásaikat és élőhelyeiket. És persze megismerjük a zenekarunk két oszlopos tagjának, Dessnek, a hosszú lábú, pszichedelikus, kétjobbkezes, omniszexuális, genderkevercs csillámpunk, financiálisan együgyű, etnikailag ambiciózus glamrockmessiás, és az azonnali kielégülést kínáló, minden hangszeren játszó kamatymatyi Oort Szt. Ultraviola múltbéli életét is, mind magánéletileg, mind zenekarilag.

– Magyarán veszíteni fogunk. Nincs remény. Az egésznek… vége – mondta egy magányos tengerbiológus egy antarktiszi kiküldetésen. – Alighanem így a legjobb. Tudod, errefelé régebben több volt a jég.
No, no, babám. Ne lógasd az orrod! Egyáltalán nem ezt mondtam! Összeállítottunk egy listát emberzenészekből, akik a civilizált galaxis népszerű zenei trendjeit és a ti pszicho-audio-anatómiai adottságaitok előnyeit és hátrányait tekintve szerintünk viszonylag jól teljesítenének.
– Ez csak valami vicc lehet – jelentette ki egy chicagói színházkritikus a kristálylapra meredve, amelyet az esca segítőkészen a szeme elé tartott. – Yoko Ono?
Ó, igen! A barátom, Öö nagyon, nagyon bízik benne, hogy ráér! Igazi rajongójává vált. A „Don’t Worry Kyoko” teljes szövegét fejből fújja, és megkért, hogy amíg itt vagyok, nézzek utána, hogy Kyokóval minden rendben van-e. Öö nagyon aggódik. Tudjuk, hogy Yoko Onót szörnyen lefoglalhatják a világturnék és a rajongók tömegei és a hasonlók, de ez elég fontos lenne. Gondolja, hogy érdekelné a dolog?
– Hát, ő már meghalt, szóval nem – mondta egy torontói, bőrbe öltözött punk kamasz. – Mint ahogy a Kraftwerk, Ryuichi Sakamoto, a Tangerine Dream, Brian Slade és a rohadt Spice Girls is, te viccelsz? Uh, oké, az Insane Clown Posse nyaktól lefelé lebénult, mert mágnesekkel szarakodott, Björk elvesztette a hangját egy narvállal és egy rokkával történt balesetben, és menj a picsába, nem, Skrillex nem fog az emberiség megmentőjeként bevonulni a történelembe. Egyszerűen nem történhet meg, inkább megdöglöm egy nukleáris tűztengerben.

Amit mindeképpen meg szeretnék jegyezni – és nem véletlenül emelte ki mindenki eddig –, hogy a fordító, Kleinheincz Csilla elképesztő munkát végzett a szöveggel. Még magyarul sem egyszerű olvasni, így el sem merem képzelni, milyen lehetett ez a szöveg angolul, mindenesetre sikerült emészthetőre és élvezetesre varázsolni (imádtam például a magyar dalszövegek belecsempészését!) úgyhogy emelem kalapom és köszönöm! Egyébként tényleg nem egyszerű szöveg, nagyon kell figyelni és koncentrálni közben, az Űropera attól függetlenül, hogy rendkívül szórakoztató könyv, egyáltalán nem az agykikapcsolós kategóriába tartozik. Ahogyan a giccs, a strassz és a csillám is túlburjánzik a történetben, úgy a mondatok és a szavak is követik ezt a mintát, így lesz az Űropera valami elképesztően dagályos szöveg, amikor a mondat végén már sokszor nem tudod, hogy mi is volt az eleje, vagy hogy most hogy jön ide a cselekményben ez a random beszúrt sztori vagy indokolatlan szókapcsolat, úgyhogy részemről apránként fogyasztva, más könyvvel öblítve volt csak emészthető. A sok hülyeség mellett azért szépen sunyin megbújtak az értékes gondolatok is a szövegben, és persze a társadalomkritikát sem lehetetlen észrevenni, ami így, földönkívüli szemmel nézve még ütősebb egyébként. Rengeteg részt megjelöltem a könyvben, úgyhogy ha lefejtjük a túlzásokat szövegről, akkor az alap nagyon is rendben van.
Hogy tetszett-e? Őszintén nem tudom megmondani. Igen is meg nem is. Egy biztos, nagyon különleges könyv, amiben rengeteg minden rejlik, csak elsőre nagyon küzdős, úgyhogy részemről mindenképpen megkapta az újraolvasós plecsnit.

A bolygótokon maradtak-e oroszlánok?
Oort és Dcibel összenéztek.
– Nos, nem… nem igazán – ismerte be Oort. – Nem. Néhány éve kihaltak.
– Kérlek, bocsássátok meg egy olyan lény arroganciáját, aki álmodni sem merhet arról, hogy akár magatokfajta emelkedett teremtmények kalaptartója legyen, de szigorúan véve az oroszlánok nem haltak ki, hanem kiirtottátok őket. Mert húsevők voltak. Mert húsevők voltak, és nem úgy néztek ki és beszéltek, mint ti, és veszélyt jelentettek rátok és a tieitekre, vagy legalábbis ez sok-sok évvel ezelőtt így volt, mert pont olyan anyagból vagytok, mint amit ők enni szeretnek.
– Jó, lehet, de…
– Tudván, hogy én csupán egy eldobott nyalókapálcika vagyok az intellektuális eszmecsere járdáján, ezért egyáltalán nem érthetem a magasabb rendű gondolatokat, kérlek, toleráljátok kérdésem éles és gyerekes vinnyogását: Mi a helyzet az orrszarvúkkal? A dodókkal? A zsiráfokkal? Azok növényevők, úgyhogy nem jelentettek fenyegetést a fajotok túlélésére, ennek ellenére őket is kiirtottátok. Az utolsó szálig. Aztán ott vannak a közvetlenebb példák is: a lakoták, a krík, az őslakos tasmánok. Kérlek, áruljátok el ennek a förtelmes, értelmesnek épphogy nevezhető lénynek, aki még arra sem méltó, hogy a használt, fertőzött takaróitokat megkapja, hogy mielőtt elvágtátok az utolsó oroszlán vagy orrszarvú vagy dodó vagy maja földműves nyakát, énekeltetek-e nekik egy dalt? Hagytátok, hogy táncoljanak az életükért? Megkísérelhették bebizonyítani, hogy több van bennük, mint vágy az iránt, hogy egyenek, szaporodjanak, napon heverésszenek és teli hassal haljanak meg?
Oort kezdett rosszul lenni.
– Ne… nem.
– Hmm – jegyezte meg Nessuno Uuf. Litost holdjai besütöttek az emeleti bár ablakain, és megvilágították arca gyönyörű csontszerkezetét. – Barbárság. De persze, mit tudhat erről egy magamfajta?

A Galaxis Útikalauz Stopposoknak és az Eurovíziós Dalfesztivál szerelemgyerekét ki más is találhatta volna ki, mint Catherynne M. Valente, akinek Űropera című elképesztően csillámos regényét a Gabo SFF adja ki. Ha a turné bloggereivel tartasz, megtudhatod, ki nyeri meg a galaktikus űrderbit és ha játszol velünk, nyerhetsz egyet a Kiadó által felajánlott három könyvpéldányból.

NYEREMÉNYJÁTÉK

a Rafflecopter giveaway