Thriller

  • A madártollas gyilkosságok
    Könyvajánló,  Thriller

    James Patterson & J. D. Barker: A madártollas gyilkosságok

    Szerintem már milliószor leírtam, mennyire szeretem J. D. Barker könyveit, a Dracul óta simán a kedvenc szerzőim között tartom számon, és elképesztően boldog voltam, amikor kiderült, hogy a Szíve helyén sötétség után szinte azonnal új Barker könyvet hoz el az Agave a magyar olvasóknak. Zseni a pasas, ezt szeretném előre leszögezni, még akkor is így gondolom, ha éppen nem minden könyve lesz a szívem csücske. A madártollas gyilkosságok nem lett az. Láttuk már a Draculnál, hogy nem rossz dolog az, ha Barker társszerzőként működik együtt valakivel. Ezúttal James Patterson, a csillió könyves bestseller szerző volt az írótársa – akitől egyébként szintén olvastam már Az elnök eltűnt című könyvet, amit elképesztően…

  • A terapeuta
    Könyvajánló,  Krimi,  Thriller

    Helene Flood: A terapeuta

    Helene Flood a neve ellenére nem angolszász, hanem norvég szerző,  ez pedig az első regénye. Kár lenne tagadni, hogy a borító vett rá az olvasásra, A terapeuta magyar kiadása ugyanis olyan szuggesztív és hátborzongató külsőt kapott, hogy egyetlen valamirevaló krimi/thriller rajongó sem tudna neki nemet mondani. Mindezt tetézte az ígéretes fülszöveg és a cím. Szóval nagyon egyben volt első blikkre.  A főszereplő Sara Oslo Rózsadombján él férjével, az építész Sigurddal. A fiatal házaspár a férfi nagyapja után örökölte a szebb napokat látott otthonukat, amit saját kézzel készülnek felújítani, de a munkálatok nagyon lassan haladnak, így gyakorlatilag egy építési terület kellős közepén élnek hosszú hónapok óta. Sara terapeutaként saját praxist vezet,…

  • Szíve helyén sötétség
    Könyvajánló,  Krimi,  Thriller

    J.D. Barker: Szíve helyén sötétség

    Tavaly túlvállaltam magam, így túl sokat olvastam kapkodva, hamar, időre. Éppen ezért, karácsonykor szerettem volna egy olyan könyvet olvasni, ami úgy igazán, mélyen beránt a világába és a terjedelme miatt kényelmesen, a saját normál tempómban kitart év végéig. Így esett a Szíve helyén sötétségre a választásom. Az író nem volt ismeretlen, A negyedik majom is kedvenc volt, de a Dracult egyenesen imádtam, szóval nagyon kíváncsi voltam, tudja-e tartani ezt az igencsak magasra tett színvonalat a Szíve helyén sötétség című új regényével. Már címét is imádom – a magyar fordítás szuper, de nem adja teljesen vissza az eredetit, nem is lehet –, mennyire zseni, most komolyan?   A könyv főszereplője Jack,…

  • Egy pap vallomása
    Könyvajánló,  Krimi,  Thriller

    Szántó Dániel: Egy pap vallomása

    Szántó Dániel már bizonyította tehetségét a magyar krimirajongóknak, hiszen első két regénye, a Revans és annak folytatása, Az üldözött egyaránt pozitív fogadtatásban részesült. Az író stílusára saját bevallása szerint nagy hatással voltak a skandináv krimik, és ez a befolyás állítólag érezhető is a művein. Nekem még nem volt szerencsém a fent említett könyvekhez, de Szántó harmadik regényét, az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent Egy pap vallomása című könyvét volt lehetőségem elolvasni és ebben egy-két apróságot leszámítva nem igazán éreztem skandináv hatást. A könyv elsősorban a téma ötletessége miatt keltette fel a figyelmemet. Merész és újszerű egy papot megtenni főgonosznak, az indíték pedig egyenesen fergeteges. Mihály atya, Isten létezését bizonyítandó/cáfolandó élve eltemet…

  • Az utolsó vendég
    Könyvajánló,  Thriller

    Megan Miranda: Az utolsó vendég

    Néhány évvel ezelőtt már olvastam Megan Mirandától. Bár a sztorira már csak nagy vonalakban emlékszem, azt határozottan tudom, hogy nagyon be tudott rántani a könyv hangulata. Így nem is volt kérdés, hogy kíváncsi vagyok az új regényére, ami Az utolsó vendég címmel a Libri gondozásában jelent meg nemrég.Az író ezúttal sem okozott csalódást, ugyanis egy rendkívül erős atmoszférájú, kellemesen izgalmas regényt kapunk, tömény nyári hangulatban, ami elég jól esett most az esős, szürke és ködös októberben.  Az utolsó vendég központi helyszíne egy kis üdülőváros valahol Maine államban. Littleport népszerű nyaralóhely a gazdagok körében, sokan költöznek le ide a városból a szezon idején, Littleport lakói pedig ebből a négy-öt hónapnyi bevételből…

  • Sarah Pinborough: Halott vagy
    Könyvajánló,  Pszichothriller

    Sarah Pinborough: Halott vagy

    Szegény Sarah Pinborough, nagyon kitolt magával. Megírta a tökéletes regényt egy olyan befejezéssel, amitől az emberek szó szerint eldobták az agyukat. Mindez ráadásul a legelső könyve volt és azóta mindenki ugyanazt a színvonalat várja, de minimum egy hasonlóan sokkoló befejezést. De vannak dolgok, amiket nem lehet megismételni, az elvárások pedig makacs dolgok. Pedig nagyon jó író Pinborough, az általam eddig olvasott könyvei egytől egyig odaszegeztek maguk elé és ez alól a legújabb, a Halott vagy sem kivétel. A Halott vagy az elit világát mutatja be. Marcie harmincas, dekoratív második feleség, aki sok év kemény munkája után már beilleszkedni látszik férje belterjes, gazdag savannah-i baráti körébe.A nemrég megözvegyült, elképesztően gazdag és…

  • Pszichotriller

    T. R. Ragan: A pók fogságában

    Ez a könyv már őrült régóta pihent a polcomon, ami azért is furcsa, mert erre a zsánerre nagyjából azonnal rá szoktam vetni magam. De jobb később, mint soha, úgyhogy még az év elején nekiugrottam. A könyv a Lizzy Gardner könyvek első kötete, és ha jól láttam, akkor a második kötet már megjelent és előkészületben van a harmadik.

  • Thriller

    Daniel Cole: Végjáték

    Az a baj a folytatásos könyvekkel, hogy mire kijön a következő rész, rendszerint elfelejtem az előzmények nagy részét. Pontosan ettől tartottam ezúttal is, ugyanis több, mint másfél év telt el azóta, hogy elolvastam Daniel Cole Rongybaba sorozatának második kötetét.

  • Thriller

    Michael Robotham: Fulladás

    Az ausztrál Michael Robotham neve nem ismeretlen számomra, azonban valamiért még nem olvastam tőle semmit – egészen idáig. Legújabb magyarul megjelent könyve, a Fulladás egy új sorozat kezdő kötete, amelynek főszereplői egy pszichológus és egy diszfunkcionális fiatal lány.

  • Sci-fi,  Thriller

    Tom Sweterlitsch: Angyalok pokla

    Tom Sweterlitsch neve nem volt ismeretlen előttem, hiszen az előző regényét, a Letűnt világokat ezer éve el akarom olvasni. Végül úgy alakult, hogy a második magyarul megjelent  – időrendben elsőként megírt – regényével ismerkedtem meg első körben, ami az általam hallott kritikák szerint sokkal gyengébb, mint a fentebb emlegetett második. Most őszintén, ha ez gyenge, akkor milyen lehet a jó? Mert nekem ez most nagyon bejött.