Önsegítő
-
Orvos-Tóth Noémi: Szabad akarat
Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve gyakorlatilag a megjelenés óta uralja a sikerlisták élét, én pedig legalább azóta tervezem, hogy elolvasom. Most mégis úgy alakult, hogy legújabb könyve, a friss és ropogós Szabad akarat került hozzám. Óriási kíváncsisággal kezdtem hozzá, mert nagyon érdekelt, mi a titka a szerzőnek, de az még inkább, hogy milyen kényes pontokat fog bennem megbirizgálni olvasás során. A Szabad akarat szintén a transzgenerációs hatásra épülve íródott, tehát tekinthető egyfajta folytatásnak is, de önállóan is bátran olvasható. Ha esetleg hozzám hasonlóan kimaradt valakinek az Örökölt sors, akkor előtte érdemes egy picit utánaolvasni a transzgenerációs elméletnek – de annak, aki nem egy internetkapcsolat nélküli barlangban töltötte az utóbbi…
-
BRASKÓ CSABA – MÚZSA
Pár nappal ezelőtt, Az ego az ellenségről szóló posztban említettem már, hogy a könyv hatására beszereztem egy másik önfejlesztő kötetet is, ez pedig nem más, mint a címben szereplő Múzsa. Még évekkel ezelőtt futottam bele egy pozitív értékelésbe, elolvastam utána a beleolvasót is, végül valahogy elfelejtődött a dolog, pedig emlékszem, hogy tetszett. Karácsony előtt aztán elég jó áron adták az e-könyvet, úgyhogy gyorsan le is csaptam rá, így lett a 2018-as év első elolvasott könyve a Múzsa. Remek kezdés.