Könyvajánló

  • Sárkányhant
    Fantasy,  Könyvajánló

    Szép Zsolt: Sárkányhant

    Visszatekintve a tavalyi évemre, olvasás szempontjából több érdekes dolgot is leszűrhetek, de most csak egyet emelnék ki: kiábrándultam a fantasy műfajából. Keveset is olvastam, és azok sem kötöttek le úgy, ahogy kellene, így számos kötetet félbehagytam, mert untam. Remélem, ez csak átmeneti állapot.Ezt most azért írom le, hogy kiemelhessek a tavalyi olvasmányaim közül egyet, amire mindez szerencsére nem volt érvényes. Minden fenti ellenére pillanatok alatt magába szippantott és elvarázsolt. Ez a könyv pedig nem más, mint a Sárkányhant, a Kárpát Walzer folytatása. A Kárpát Walzer volt a 2019-es évem egyik kedvenc kötete, úgyhogy borzasztóan vártam már a folytatást, ami tavaly nyáron jelent meg végül. Az író, Szép Zsolt láthatóan figyelembe…

  • A fiú, akit Karácsonynak hívnak
    Ifjúsági,  Könyvajánló

    Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak

    Matt Haig már régóta a radaromon van, mint szerző, akitől mindenképpen olvasnék valamit. Azt gondoltam, hogy az Éjfél könyvtár lesz az első Haig könyvem, de a sors úgy hozta, hogy az író talán leghíresebb (gyerek)könyvét vehettem először kézbe. A fiú, akit Karácsonynak hívnak című történetből a Netflixen látható a feldolgozás, ennek apropójából pedig a Kolibri Kiadó újra kiadta a könyvet, ezúttal filmes borítóval. Túlságosan ritkán olvasok ifjúsági könyveket, pedig nagyon szeretem és általában kifejezetten élvezem is ezeket a történeteket. Idén nem igazán akar megérkezni a karácsonyi hangulat a lelkembe, úgyhogy titkon reméltem, hogy A fiú, akit Karácsonynak hívnak egy kicsit segít ráhangolódni az ünnepekre. A könyv azzal kezdődik, hogy Matt…

  • ninth-house
    Fantasy,  Könyvajánló

    Leigh Bardugo: Ninth ​House – A kilencedik ház

    Leigh Bardugoval nem kezdődött jól a kapcsolatom, a Six of Crows sajnos nem jött be annyira, mint az olvasók többségének, így az első résszel el is engedtem a sorozatot meg a Grisaverzumot is. Aztán amikor jött hír, hogy megjelenik magyarul a szerző felnőtt fantasyje, a Ninth House – amit egyébként 2019-ben a legjobb fantasynek szavaztak meg Goodreadsen –, úgy éreztem, hogy muszáj még egy esélyt adnom neki, hiszen valami miatt mégiscsak rajong érte a fél világ. Fülszöveg és mindenféle előismeret nélkül ugrottam bele a sztoriba, egyedül azt tudtam, hogy A kilencedik ház egy új duológia első kötete – ezen túl semmit. Megküzdöttünk az elején. A történet mindenféle bevezetés nélkül kezdődik…

  • A szanatórium
    Könyvajánló,  Thriller

    Sarah Pearse: A szanatórium

    Ha volt könyv idén, amit nagyon vártam, az egyértelműen A szanatórium volt. A Papírpalotához hasonlóan ez is egy Reese Witherspoon könyvklubos kötet volt anno, és már akkor felfigyeltem rá, mint izolált környezetben játszódó thrillerre. Ráadásul a könyv helyszíne nem más, mint Svájc, ami egyrészt nagyon ritka (de miért?), másrészt pedig örökké kedves hely a szívemnek, mert gyerekkorom egy része oda köt. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én személy szerint frászt kapok a régi időkből fennmaradt egészségügyi intézményektől, legyen szó akár elmegyógyintézetről, vagy mint a jelenlegi esetben, egy tüdőszanatóriumról. Ha valamilyen filmben vagy könyvben feltűnik egy ilyen intézmény, már tudom, hogy borzasztóan nyomasztani fog. Nem volt ez másképp most…

  • A fenti lakók
    Könyvajánló,  Pszichothriller

    Lisa Jewell: A fenti lakók

    Nekem Lisa Jewell neve nem sokat mondott eddig, csak azt tudtam, hogy A fenti lakók című thrillerét nagyon szeretik a külföldi olvasók. Rákeresve a szerzőre a régi könyvei címei is ismerősnek tűnnek, de konkrétan ez volt az első olvasmányom tőle és meg kell mondanom, remek bemutatkozás volt. Nem volt különösebb elvárásom a könyvvel kapcsolatban, csak egy jó kis pszichothrillerre vágytam és azt maximálisan megkaptam a könyvtől, de még többet is. A fenti lakók különlegesen emlékezetes történet, amit muszáj egy ültő helyben ledarálni, annyira visz magával a sztori. A történet több szálon és több idősíkban játszódik, az elbeszélőből sem csak egy van. Ez egyébként egyáltalán nem zavaró, könnyen fel lehet venni…

  • Papírpalota
    Könyvajánló,  Kortárs

    Miranda Cowley Heller: Papírpalota

    A Papírpalota már nyáron felkeltette a figyelmemet, amikor Reese Witherspoon könyvklubjában az aktuális hónap olvasmányának választották. Természetesen elsőre a borító miatt csillant fel a szemem (gyönyörű!), aztán megnéztem a videót, amiben Reese beszél a történetről és ez végleg meghozta a kedvem hozzá. A kötet a KULT Könyvek sorozatban jelent meg idén októberben és méltó folytatása a sorozatnak, ugyanis egy nagyon mély és összetett könyv ez, amely jó sokáig az olvasóval marad még a befejezés után is. A könyv főszereplője és egyben elbeszélője Elle, aki szokásos nyári vakációját tölti Papírpalota nevű családi nyaralójukban a festői Cape Codon. A történetbe szinte in medias res kapcsolódunk be, amikor Elle visszaemlékezik az előző estére,…

  • Márta evangéliuma
    Könyvajánló,  Kortárs

    Mészöly Ágnes: Márta evangéliuma

    Mészöly Ágnes Rókabérc, haláltúra című könyve az egyik kedvencem krimim lett, így amikor láttam, hogy a szerző újabb, felnőtteknek szóló könyvvel jelentkezik, nem volt kérdés, hogy szeretném olvasni. A Márta evangéliuma igencsak más téma és műfaj is, de ugyanolyan magával ragadó. A könyv, mint ahogy a fülszöveg is említi, a Mártákról szól. Két Mártán keresztül mutat be egy olyan nőtípust, akit mindannyian ismerünk a környezetünkben. A Márták azok a nők, akik saját maguk vágyait, szükségleteit és kényelmét félretéve (ki)szolgálnak, teljesítenek és mindig ott vannak, ha szükség van rájuk. Kapásból három ilyen nőt is tudok mondani a tágabb környezetemben, de biztos vagyok benne, hogy a leírás alapján ti is ráismertetek valakire.…

  • Szent szó
    Könyvajánló,  Kortárs

    Sigríður Hagalín Björnsdóttir: Szent szó

    Többet kellene izlandi szerzőktől olvasnom. Ezt eddig is sejtettem, de a Szent szó csak megerősített ebben a meggyőződésemben. A szerző – aki hazájában televíziós újságíróként ismert – már az első regényével, A szigettel is megvett magának (sajnos poszt nem készült róla), így nem is volt kérdés, hogy a második, Szent szó című kötetét sem fogom kihagyni. Először is, közel sem hasonlít egymáshoz a két könyv, sem témájában, sem hangulatában, ami szerintem fantasztikus – szeretem az olyan írókat, akik nem egy kaptafára alkotnak, Sigríður Hagalín Björnsdóttir pedig egyike ezeknek. A Szent szóban a legnehezebb az első néhány fejezet, amíg az olvasó megszokja és nagyjából megjegyzi a neveket és a hozzájuk tartozó…

  • A méregkeverő patikárius
    Könyvajánló,  Történelmi fikció

    Sarah Penner – A méregkeverő patikárius

    A méregkeverő patikárius volt az idei őszi címek közül az egyik olyan, amiről azonnal tudtam, hogy olvasni akarom. Néha vannak ilyen megmagyarázhatatlan, hirtelen feltörő vonzalmaim könyvek iránt; elég ránéznem a borítóra vagy a címre (mint most) és egyszerűen tudom, hogy tetszeni fog. Sarah Penner könyvénél minden megvolt: 18. századi London, gyilkosságok, női sorsok és mindez megdobva egy jelenben futó szállal, ami visszanyúlik a múltba. A szerzőnek ez az első könyve, de ez egyáltalán nem érződik egyetlen során sem. Mint említettem, két idősíkban játszódik a sztori. 1791 februárjában egy eldugott kis patika mélyén Nella új kuncsaftjára vár. Meglepetésére egy gyermek érkezik hozzá a tizenkét esztendős Eliza személyében, aki úrnője megbízásából rendelt…

  • Addie LaRue láthatatlan élete
    Fantasy,  Könyvajánló

    V. E. Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete

    V. E. Schwab könyveit már évek óta kerülgetem, de sosem került rá sor, pedig az Egy sötétebb mágia sokszor csábított már. Aztán jött Addie LaRue, ami már a megjelenésétől fogva elképesztően pozitív kritikákat kapott, a szerző legjobb könyvének kiáltották ki és alig két hónappal a magyar megjelenés után már az utánnyomás készül. A fülszöveg alapján pontosan olyan könyvnek tűnt, amit szeretni fogok, és igen, nekem is valamiért a Adeline csodálatos élete című film ugrott be róla, mint sokan másoknak. Arra számítottam a fül alapján, hogy valami nagyon hasonló lesz. Azt el kell mondanom, hogy az utóbbi időben észrevettem, hogy a fantasy kötetek már nem tudnak annyira lekötni, mint régen, így…