Uncategorized

Book a Sloth Club – Mit rejtett az áprilisi angol doboz?

dsc_2806.jpg

Kicsit szomorú vagyok, mert ez az utolsó BASC dobozom, amit a rep search keretein belül kaptam és meg kell mondanom, hogy nagyon izgalmas volt minden hónapban várni a futárt az aktuális meglepetéssel. Ráadásul ez a doboz annyira tökéletes lett, hogy én magam sem tudtam volna jobban összeválogatni és ezt most teljesen komolyan mondom. Az utóbbi két dobozban mindig volt egy-két olyan elem, ami nem volt a szívem csücske, de ebben mindent imádok. Hónapról hónapra látszik a fejlődés a Book a Sloth Club csapatán és nem tudom, hogy ehhez hozzájárult-e a gombamód szaporodó konkurencia, de mindenesetre ha így folytatják, nem kell majd aggódniuk emiatt.

És ami még kifejezetten szimpatikus, hogy most csupa olyan ajándék került a könyv mellé, amit a vásárlók javasoltak, ugyanis a BASC facebook csoportjában rendszeresen kikérik a csoporttagok véleményét ez ügyben (is).
Azt is meg kell jegyeznem, mennyire szuper lett az új doboz kinézete. Bevallom, hogy nekem az előző nem tetszett –  sem kialakításában, sem grafikájában és gondolom a készítők is sejtették, hogy lehetne ez még jobb is, úgyhogy kiírtak a csoportban egy versenyt a doboz kinézetének újragondolására. Végül a tagok által megszavazott és kiválasztott grafika került a dobozra, ami szerintem rohadt jól néz ki. Az egyik vásárló pedig felvetette, hogy mi lenne, ha ilyen kis fiókos doboz lenne a régi hagyományos helyett, a BASC pedig lecsapott az ötletre, szóval áprilistól ilyen nagyon menő dobozkában kapjuk kézhez a meglepetésünket.
De most már tényleg jöjjön a doboz!

dsc_2224.jpgAz április téma a Magic and Diviners volt, és megmondom őszintén, fogalmam sem volt milyen könyv fog a dobozba kerülni, pedig próbáltam keresgélni a goodreadsen, de végül nem az lett, amit sejtettem.  Viszont cseppet sem bánom, mert a választott könyv annyira jellegzetes, hogy remekül hozzá lehetett igazítani a doboz tartalmát, így az egyik leghangulatosabb BASC doboz született meg áprilisban.

dsc_2239.jpg

dsc_2244.jpg– POISON – Cafédirect őrölt kávé (Kilimanjaro) – ANTIDOTE – Cafédirect őrölt, koffeinmentes kávé (Machu Picchu)
Hát mennyire király már minden?! A kávé szerintem zseniális, mert hajlamosak vagyunk az olvasást a teázással házasítani, pedig néha gondolni kell azokra is, akik valamilyen oknál fogva nem teáznak. És tök jó, hogy került a dobozba koffeinmentes verzió is. Én kapszulás kávét iszom, de ezeket feltétlenül meg fogom kóstolni (csak tudnám, hova tettem a kotyogósom…)

dsc_2256.jpg–  BLACK MAGIC CHOCOLATE – feketecsokis bonbon
Engem csokival bármire rá lehet venni, a fekete verzió pedig különösen a szívem csücske, úgyhogy ezzel is nagyon betaláltak nálam.
– BOOK A SLOTH CLUB hűtőmágnes
Már a helyén figyel, nagyon tetszik ez a grafika! 🙂
bonbon.jpg– MAGIC POTION WAX – Black Candle illatosító viasz
Imádom az illatviaszokat, rendszeres Yankee Candle felhasználó vagyok, de emellett szeretek kipróbálni más márkákat is. Ezeknek nagyon finom illatuk van, remélem, hogy felhasználás közben is így fog illatozni.
img_20180411_123621.jpg– PALMISTRY könyv alakú doboz
A könyv alakú doboz a kedvencem, már ha lehet ennyi kedvenc közül kedvencet választani. Mindig is szerettem volna egy ilyet és végre most már az enyém. Egyetlen bajom vele, hogy a gerincén nincs írás, de ne legyek telhetetlen, ugye?

dsc_2247.jpg

dsc_2252.jpg– BOOK OF SPELLS  – könyv alakú szappan (BASC)
Ugyan nem használok sem fürdéshez, sem arcmosáshoz szappant, viszont kézmosáshoz szuper lesz ez a cuki könyv alakú darab.

dsc_2273.jpg– LAJHÁROS alvómasz
Van már alvómaszkom, de azt nem igazán szeretem a kialakítása miatt, de már most látom, hogy ezzel a lajhárossal nagyon jókat fogok durmolni az ágyban. Van hozzá zselés betét is, amit le lehet fagyasztani és akkor hűsíti is a szemet. Cukiságriadó!

dsc_2272.jpg– THE SLOTH WHISPERER füzet
Na ez valami új dolog, legalábbis eddig nem volt és amúgy tök jó ötlet. Ebből a néhány oldalas kiadványból megismerhetjük a könyv szerzőjét, van benne kvíz, amelyből megtudhatjuk, hogy melyik elem tartozik hozzánk és valami insta challenge-ről is szó van, de bevallom még csak gyorsan átlapoztam. Úgy sejtem, hogy a Prológus csapatának keze lehet a szerkesztésben, ahogy sok más BASC-os papíranyag és grafika esetében is 🙂
img_20180411_124623.jpg– TOMI ADEYEMI – Children of Blood and Bone
És végül, de nem utolsósorban a könyv. Csupa pozitív kritikát írtak róla és bevallom, nekem is nagyon felkeltette az érdeklődésemet.
Fülszöveg: Zélie Adebola remembers when the soil of Orïsha hummed with magic. Burners ignited flames, Tiders beckoned waves, and Zelie’s Reaper mother summoned forth souls. But everything changed the night magic disappeared. Under the orders of a ruthless king, maji were targeted and killed, leaving Zélie without a mother and her people without hope. Now, Zélie has one chance to bring back magic and strike against the monarchy. With the help of a rogue princess, Zélie must outwit and outrun the crown prince, who is hell-bent on eradicating magic for good. Danger lurks in Orïsha, where snow leoponaires prowl and vengeful spirits wait in the waters. Yet the greatest danger may be Zélie herself as she struggles to control her powers—and her growing feelings for the enemy.
dsc_2274.jpg

img_20180411_151631.jpgEz volt tehát az áprilisi angol doboz, amit egyszerűen imádtam. A májusi BASC dobozok közül még tudtok rendelni, de siessetek, mert szerintem hamar el fog fogyni, a felnőtt dobozt azt hiszem, hogy egy nap alatt elkapkodták. A jövő hónap magyar YA doboz témája a Kalandos utazások, az angolé pedig Sin City Nights. A SZOFISZTIKALT20 kóddal 20%-ot érő hűségpontot kaptok az első dobozotok vásárlásakor, amit majd a következő doboznál válthattok be. ITT tudtok rendelni.