Anna Fifield: Kim Dzsungun

Van-e szürreálisabb és kegyetlenebb ország Észak-Koreánál? Lehet, hogy van, mindenesetre a Koreai-félsziget kevésbé szerencsésebb felét birtokló Észak-Korea napi szinten kerül a híradásokba valamilyen hajmeresztő hírrel. Ha épp nem a világot fenyegetik atomrobbantással, akkor tuti, hogy a mókás külsejű diktátoruk kerül reflektorfénybe, amint valamit éppen megtekint, vagy alaposan megtanácskozik. Vagy éppen azért, mert egy ideje senki nem látta.
Vajon meghalt? – spekultált a világsajtó az utóbbi hetekben. Lehetséges, hogy a bájos tekintetű húga vette át az ország irányítását?
Mint nemrég kiderült, Kim Dzsongun nagyon is él és virul, és most a Libri jóvoltából megjelent kötetből többek között azt is megtudjuk, mi laikus olvasók, hogy miért nem lesz Kim Jodzsong sohasem Észak-Korea vezetője. (Bár erre azért szerintem ne vegyünk mérget, láttunk már cifrát Kim Dzsonguntól).

A kötet szerzője, Anna Fifield a Washington Post pekingi képviseletének vezetője, egyébként pedig külpolitikai újságíró és riporter. Pályafutása során sokszor járt Észak-Koreában és könyve elolvasása után egyértelmű, hogy nagy szakértője ennek az országnak és az egész térségnek. Könyvében nem csupán saját tudását és tapasztalatát hívta segítségül, hanem más hozzáértőkkel is tanácskozott, illetve olyan észak-koreaiakat is megszólaltatott, akik saját bőrükön tapasztalták (vagy éppen nem) Kim Dzsongun diktatúrájának hatásait, vagy pedig szoros kapcsolatban álltak a Kim családdal – mint például Dzsongun nagynénje, vagy a család japán sushiszakácsa, aki amolyan bébicsősz/játszópajtása volt a kis diktátornak.

Én sosem értettem igazán, hogy egy fiatal férfi, aki kamaszéveit a világ egyik legdemokratikusabb és legfelvilágosultabb országában töltötte, aki rajong a nyugati zenéért és az amerikai kosarasokért, aki beutazta Európát és látta, hogy errefelé miként működnek a dolgok, hogyan tehette mégis ilyen mélyen magáévá ezt az eszmét, ami Észak-Koreát jellemzi. Ha nem is teljesen, de nagy részben választ kaptam erre a könyvből, ami döbbenetesen mély és átfogó elemzést ad Kim Dzsongunról és Észak-Korea működéséről.

Ehhez természetesen nem elég az, ha csak Kim Dzsongun pályáját tekintjük át, így Anna Fifield bevezet bennünket egy kicsit Észak-Korea 20. századi történelmébe, és elmeséli, hogyan betonozta be a Kim családot hatalmi pozícióba a nagyapa – A Nagy Vezér – Kim Ir Szen a háború után, hogyan épült ki a személyi kultusz, ami mára már istenekké tette a nép szemében a Kim család tagjait, és hogyan biztosította mindhárom Kim, hogy egészen biztosan hatalmon is maradjanak. Olvashatunk a borzasztó éhínségről, ami Kim Dzsongil ideje alatt sújtotta a népet – és amiből a kis Kim Dzsongun és testvérei semmit nem érzékeltek, hiszen gyermekkorukat olyan elképesztő luxusban töltötték, ami átlagembernek elképzelhetetlen.

A könyv három fejezetben foglalja össze Kim Dzsongun pályafutását, de előszeretettel ugrál az időben oda-vissza, hogy az összefüggések világossá és érthetővé tegye, illetve hogy megadja a fent említett történelmi alapokat, nem mellékesen pedig az észak-koreai nép szemszögét, túlélési stratégiáit (csempészet, mutyik, kábítószer) is bemutatja ezáltal.

A tanulóévek
Az első fejezetben a kis Dzsongun gyermekkorába és iskolaéveibe tekinthetünk be, és nyilvánvalóvá válik, hogy mennyire nem átlagos gyerekkoruk volt a kis Kimeknek. Hogyan éltek Svájcban, sikerült-e beilleszkednie a nemzetközi társaságba. Az is kiderül, hogyan lett harmadik fiúból „trónörökös”, amikor általában az elsőszülött a hatalom várományosa. De megismerjük ezekben a fejezetekben a diktátor anyját is, aki a háttérből nagyon is tudatosan egyengette fia trónra kerülését.
A hatalom megszilárdítása
A második fejezet a hatalomra kerülés időszakát járja körbe. Amikor a mindössze huszonhét éves Kim Dzsongun hatalomra került, sok munkája volt abban, hogy a nép tisztelje és félje. Ebből a részből kiderül, hogy miért néz ki úgy, ahogy (bizony, ez is tudatos!), kiket kellett eltüntetni a színről, és hogy kik azok, akik garantálják, hogy hatalmon maradjon. Na jó, elmondom: az elit. Ugyanis Észak-Koreában nem csak szegények élnek ám, nem. Sőt, Phenjant szokás úgy is nevezni, hogy Phenhetten, annyira sok a jómódú ember arrafelé és ezeknek az embereknek érdekükben áll Kim Dzsongunt a kormányrúdnál tudni. De ebben a fejezetben olvashatunk a híres-hírhedt Dennis Rodman látogatásokról és arról, hogy elődeihez képest Dzsongun mennyivel megengedőbb, és hogyan próbál nyitni a fiatalabb generáció felé. Ebben nem kis szerepe van a feleségének, Ri Szoldzsunak, akiről szintén megtudunk néhány érdekességet.
A magabiztosság
A harmadik fejezet talán a legkomolyabb mind közül. Ott vagyunk a pártkongresszuson, amelyen Kim Dzsongun meghatározta az irány, amelyen haladni kíván. A fejezet főként az atomfejlesztésekkel és a külkapcsolatokkal foglalkozik, a pávatánccal, ami az utóbbi évekre jellemző főleg az USA-val és Dél-Koreával kapcsolatban, de arra is választ kapunk, hogy Kim Dzsongun valóban őrült-e, vagy csak nagyon okos. És azt tudtátok, hogy Észak-Koreának az egyik legnagyobb fegyvere a hackerkedés? Helyet kapott még a fejezetben többek között a Sony ellen elkövetett hackertámadás, az Otto Warmbier-ügy és a legidősebb Kim fiú meggyilkolása és rejtélyes kapcsolatai a CIA-vel.

– A cipők és a mobiltelefonok voltak a nagy státuszszimbólumok. Ha valaki megengedhette magának az okostelefont, akkor csakis gazdag családból származhatott – emlékezett vissza a diákkorábban élvezett életmódjára.
– A másik, amit néztünk, az a szerkójuk volt. Ha észak-koreai cuccban voltak, akkor nem jöhettek számításba. Csak aki külföldi ruhát viselt, azzal álltunk szóba
A külföldi általában kínait jelentett, és az oké volt. A nyugati világban a kínai gyártmányú ruhaneműt alkalmasint olcsónak és silánynak tartják, de Észak-Koreában még a kínai ruhák is a gazdagságot és a kifinomultságot jelzik.

Anna Fifieldnek sikerült egy kicsit emberibbé tenni Kim Dzsongunt. Emberibbé, de kevésbé sem kedvelhetővé, ezt hozzá kell tennem. Azt hiszem, hogy pontosan ilyennek kell lennie egy jó tényfeltáró/életrajzi regénynek. Sokféle aspektusból, nagyon aprólékosan és logikusan felépítve vezeti be az olvasót az észak-koreaiak világába, tár fel egy olyan diktatúrát, benne egy olyan vezetővel, akiről mindenki hallott már, de igazán senki sem ismeri.
Elképesztő, mennyi munka van ebben a könyvben, egy olyan országról, ahonnan alig érkeznek hírek a külvilágba. Nem csak döbbenetes dolgokról olvashattam, hanem rengeteget tanultam is a könyv által, és most már teljesen másképp tudok minden észak-koreai híradást befogadni – sok minden kitisztult, világos lett ezzel a rendszerrel és a cselekedeteikkel kapcsolatban.
Talán a töménysége az, ami sokakat elriaszthat, de érdemes kitartani, mert sokkal átláthatóbb és érthetőbb lesz Észak-Korea, Kim Dzsongun tettei és  maga a diktatúra természete is.  

Anna Fifield, a The Washington Post újságírója igen különleges témakört választott első könyvéhez. Az idén a Libri kiadó jóvoltából nálunk is megjelent Kim Dzsongun – Az észak-koreai diktátor felemelkedése és uralma című munkája a kegyetlen és szürreális rezsim tényeit és tévhiteit veszi számba, igyekezve közben lefesteni egy részletes portrét a vezetőről. Tartsatok a turné bloggereivel, és nyerjetek egy példányt a kötetből!

Nyereményjáték

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista