Álljunk meg egy szóra

No, akkor készítsetek be hideg/meleg élelmet, mert ez eltart egy darabig. Eredetileg egy Facebook posztnak szántam ezt az írást, de olyan hosszú lett, hogy inkább itt teszem közzé. Soha nem hittem volna, hogy erről valaha is írnom kell, de most megteszem, ezzel is megelőzve a jövőbeli hasonlóan kellemetlen szituációkat.

A napokban érkezett egy e-mail a postafiókomba, amiben egy hölgy vagy lány (mindegy is, mert ez korosztálytól függetlenül gáz) arra kért, hogy legyek már olyan szíves és küldjem el neki az egyik e-könyvet, amiről pár hónapja írtam a blogon, mert megtalálta a Scribd nevű oldalon, de hiányos a könyv. Cserébe felajánlott egy másik könyvet – amit már olvastam egyébként, de ettől függetlenül sem fogadtam volna el. Ugyan csodálkoztam, hogy ezt így mégis hogyan gondolta, de azt hiszem, hogy elég kedvesen válaszoltam. Természetesen az elveimre hivatkozva elutasítottam a kérését és ajánlottam helyette az ingyenes  könyvtár vagy pedig a legális megvásárlás (1592 Ft) alternatíváját. Én naiv azt hittem, hogy ezzel el van rendezve a dolog, de nem, ugyanis ezek után olyan oltást kaptam cserébe, hogy azóta is csak pislogok.
Ez a poszt nem lenne, ha csak egy kérésről lett volna szó és a hölgy a válaszom után belenyugszik a visszautasításba. A poszt azért született meg, mert a nemleges válaszomat követően az illető még rendületlenül kötötte az ebet a karóhoz, a személyeskedésig fajulva. Nem gondolom, hogy meg kellene indokolnom bármelyik döntésemet is egy vadidegennek, de most akkor egyszer és mindenkorra tegyük tisztába ezt a gyereket!

Ahogy azóta már a blogra is kiírtam, sem bloggerként, sem olvasóként nem támogatom az ingyenes letöltéseket, ezért A Szofisztikált Macskán nem található illegálisan letölthető tartalom, és én magam sem élek ezzel. Nem vagyok álszent, így itt és most bevallom, hogy előfordult, hogy én is töltöttem le könyveket, de már rég nem teszem, könyves bloggerként pedig főleg rohadtul etikátlan dolog lenne. Évek óta megveszem pénzért az elektronikus példányokat is, pontosan úgy, mint a fizikai kiadásokat. Most nekiállhatnék elmagyarázni, hogy miért is gond az illegális letöltés, de inkább belinkelek egy korrekt  és átfogó írást erről Deszy-től, akit érdekel az ITT elolvashatja.
A kiadóktól vagy a szerzőktől kapott, illetőleg az általam megvásárolt e-könyveket (és nyomtatott példányokat) pedig nem küldöm tovább senkinek. Azt gondoltam, hogy ennek okait, miértjeit nem kell magyarázni, de szó szerint számon lett rajtam kérve, hogy mégis milyen elvekről beszélek én, a szívtelen dög – ezt így nem írta, csak sugallta – , mikor neki nincsen pénze megvenni a könyveket, a könyvtárban meg hosszú a várólista, és egyébként is a tankönyvei vannak kikölcsönözve. Idézem: “Ha csóró vagy, akkor nem jár neked irodalom, igaz?” Pikk-pakk előkerült az a bizonyos szánalom kártya, és jött is mellé kísérőnek az érzelmi zsarolás: mivel ő nem engedheti meg magának anyagilag, hogy megvegyen egy könyvet, én vagyok a szociálisan érzéketlen, amiért nem küldöm el az általam megvásárolt e-könyvet egy tök idegen, arc nélküli embernek, aki csak úgy random írt nekem. Semmit, de komolyan mondom semmit sem utálok jobban, mint az ilyen szánalmas játszmákat. Nem, nem az 1600 forintot sajnálom, amit kifizettem annak idején ezért a példányért, hanem ez egy sokkal összetettebb dolog annál, mintsem hogy irigy lennék. Remélem, hogy sokan tisztában vagyunk azzal, hogy e-könyv vásárlása során a rendelés azonosítószáma és a megrendelő neve feltüntetésre kerül az e-könyvekben látható és/vagy kódolt formában. Ez azt jelenti, hogy ha egy ilyen, bárki által megvásárolt e-könyv felkerül valamilyen módon az internetre, és ezek a személyes adatok nem lesznek törölve (márpedig nagy részben nem törli a feltöltő), akkor az e-könyv vásárlója lesz tök jogosan előszedve, ha a kiadó vagy a szerző rábukkan egy ilyen példányra az internet bugyraiban. (Arról már nem is szólok, hogy eleve nem lehet(ne) harmadik fél számára átadni egy ilyen megvásárolt e-könyvet, ergo tilos a terjesztés). És akkor most idéznék a posztot ihlető hölgy leveléből, amit azután írt, hogy elutasítottam a kérését:
“Nem tudom, én úgy vagyok vele, hogy ha például hozzájutok egy online könyvhöz, írok egy kör e-mailt az ismerőseimnek, hogy ki olvasná el még rajtam kívül szívesen, és továbbküldöm. Aztán figyelek a környezetemben élő, még nálam is alacsonyabb szocioökonómiai státuszú emberekre, akiknek nemhogy könyvre, de sokszor könyvtári tagságra sincs pénzük, átküldöm nekik az adott könyvet, hadd jussanak ők is hozzá a jóhoz. Szerintem ez semmi másról nem szól/szólna, mint az emberi jóindulatról.” Én kérek elnézést, de puszta jóindulatból nem fogom sem kockára tenni a blogom még csak épülgető jó hírét, sem önmagamat kitenni semmiféle jogi kockázatnak, csak hogy megveregethessem a vállam, hogy fasza csaj vagyok, ma is jót tettem egy idegennel (plusz a többivel, akinek még elküldené saját bevallása szerint). Nem beszélve arról, hogy ha ez egy recenzióra kapott könyv lett volna, akkor kábé szembe is köpném magam, ha tovább adnám.

Aztán a másik, hogy nem vagyok szeretetszolgálat, bármennyire ridegül is hangzik ez. Sajnálom, ha valaki nehéz helyzetben van és szomorú, hogy a könyv luxuscikknek számít a mai világban, de ahogy nem ír az ember egy kiadónak vagy egy szerzőnek sem, hogy ugyan adj már könyvet légyszi, mert szegény vagyok, úgy a könyves bloggereket sem kellene ezzel stresszelni. Nem is olyan rég még én sem engedhettem meg magamnak a könyvvásárlás úri huncutságát, úgyhogy tényleg komolyan átérzem és tudom, hogy milyen hasonló helyzetben lenni. Nem hogy hónapokig, hanem évekig nem vettem (és nem is nagyon kaptam) könyveket, még könyvesbolt közelébe sem mentem, csak hogy ne fájdítsam a szívem. Jártam helyette könyvtárba, kértem és kaptam kölcsön ISMERŐSÖKTŐL, felfedeztem az induló Rukkolát, próbálkoztam nyereményjátékokon, éltem MEK lehetőségeivel és igen, előfordult sajnos, hogy töltöttem le illegálisan is néha egy-két példányt. Ezen kívül bátran be lehet ülni bármelyik nagyobb könyvesboltba és akár egy egész könyvet is ki lehet olvasni helyben – ahogyan azt a levélírónak is tanácsoltam a maradék oldalak elfogyasztásához. De az álmomban sem jutott volna eszembe, hogy ráírjak egy bloggerre, hogy ugyan küldd már el légyszi ezt vagy azt a könyvet csak úgy, mert én “alacsonyabb szocioökonómiai státuszban” leledzem. Az meg már maga lett volna a vicc a köbön, ha a visszautasítás után még nekem állt volna feljebb és olyan mondatokal dobálóztam volna, hogy „Tudod, ez rólad mond el sokat és semmi jót”.

Végül, de nem utolsósorban, ha most elküldeném ezt a könyvet a levélírónak, akkor a jövőben mégis mi alapján kellene döntenem arról, hogy a hasonló megkereséseknél kit részesítek még a kegyben és kit nem? Hiszen ha egynek küldök, akkor már a többinek is kellene, nem igaz? A Szofisztikált Macska egy könyves blog, ahol az olvasmány- és könyvélményeimet osztom meg veletek, nem pedig egy letöltős oldal, ahol pusziért küldöm, meg töltögetem fel az illegális könyveket.
Nem küldök e-könyvet senkinek és kész, ez egyszerűen nem az az oldal és úgy gondolom, hogy rohadtul nem nekem kellene most szarul érezni magam. Egyébként pedig hadd ne kelljen már megindokolnom a döntéseimet, ez volt az első és utolsó ilyen a blogon. A jövőben pedig, ha ne adj’ isten bármilyen hasonló megkeresést kapok, csak kommentár nélkül linkelem ezt a bejegyzést.