Allen Eskens – Temetni jöttünk

A Könyvmolyképző Kiadó női pszichotrillereket szállító Kristály pöttyös sorozatának legfrissebb tagja Allen Eskens regénye, amely a címével és a borítójával egyből felkeltette a figyelmemet, úgyhogy mondhatni hirtelen felindulásból elkövetett vásárlás eredményeként került hozzám. A kiadó sorozatai közül ez a vonal áll a legközelebb hozzám, ennek ellenére még csak két könyvet sikerült elolvasni az eddig kiadottak közül, de ezek után már tényleg biztos vagyok benne, hogy apránként az összeset be fogom szerezni magamnak.

Az egyetemista Joe Talbert fiatal kora ellenére nehéz múltat tudhat maga mögött. Alkoholista és hanyag anyja állandó érzelmi zsarolással próbálja visszahúzni, és rendszerint sikerrel is jár, amelynek fő oka Joe autista öccse. A fiú az egyik egyetemi kurzusán azt a feladatot kapja, hogy írja meg egy idegen életrajzát. A sors és a véletlen egy öregotthonba vezeti, ahol megismerkedik Carl Iversonnal, aki utolsó hónapjait tölti az intézményben, mivel előrehaladott rákkal küzd. A férfi harminc évig ült börtönben a szomszédjában lakó, mindössze tizennégy esztendős lány brutális megerőszakolása és megölése miatt. Beleegyezik, hogy elmeséli a történetét Joe-nak, aki érzelmileg egyre közelebb kerül az idős emberhez, és az is egyre nyilvánvalóbbá válik számára, hogy nem minden úgy történt, ahogyan annak idején a hatóság hitte. Joe a saját bőrét viszi vásárra, hogy még időben bebizonyítsa Carl ártatlanságát, de álmában sem számít arra, amit a szomszéd lánnyal közös nyomozása felszínre hoz.

(…) Mi van, ha nincs túlvilág?
–Nos, úgy sejtem, rengeteg halott papot ér majd csalódás – mondtam.
Carl nevetett.
–Így van – mondta. –De ez azt jelenti, hogy ez itt a mi mennyországunk. Nap mint nap az élet csodái vesznek körül, felfoghatatlan csodák, amiket egyszerűen adottnak veszünk. Azon a napon eldöntöttem, hogy élni fogom az életemet, és nem pusztán  csak létezni. Ha meghalnék és felfedezném a mennyországot a másik oldalon, nos, az mesés lenne. De ha nem úgy élnék, mintha már most is a mennyországban lennék, majd meghalnék, és csak a semmi várna, nos… akkor elvesztegettem volna az életemet. Elvesztegettem volna az egyetlen esélyemet a világmindenség történetében arra, hogy éljek.

Wow, hát ez egy igazán korrekt könyv volt: egyedi történet kidolgozott, élő karakterekkel és meglepő fordulatokkal tarkítva. Az első mondattól az utolsóig képes volt lekötni úgy, hogy az egyik oldalon még majdnem megszakadt a szívem, a következőn pedig halára izgultam magam, hogy aztán mosolyogjak vagy épp dühöngjek egy jót. A Joe és Carl között kialakuló láthatatlan érzelmi szál annyira megkapó, főleg annak fényében, ami idővel mindkettejükről kiderül. A két, lelkileg sokat sérült ember találkozása olyan eseményeket indít el, ami megváltoztatja mindekettőjük életét. Joe-t lehetetlenség nem kedvelni, főleg a háttere ismeretében. Sokszor, nagyon sokszor kinyílt a bicska a zsebemben az anyja miatt, aki tökéletes iskolapéldája volt a felelősséget vállani képtelen gyenge és önző embereknek, akikből sajnos a való életben is elég sok szaladgál az utcán és vállal gyereket.  Joe idő előtt kénytelen volt felnőni, hogy vigyázzon az öccsére Jeremyre, aki egy gyermek értelmi szintjén mozog és minden, a megszokottól eltérő ingerre érzékenyen reagál. A szerző nem akart Joe-ból tökéletes és szívtipró főszereplőt kreálni, hanem ugyanolyan átlagos srác, mint bármelyik egyetemista az ő korában, tele kétségekkel és bizonytalansággal a jövőjét illetően. Amikor találkozik Carllal, akkor csak túl akar lenni a házi feladatán, de minél jobban megismeri az öreg történetét, annál inkább ki akarja deríteni az igazat. Pedig a vietnami veterán már rég elfogadta a sorsát, sosem küzdött azért, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit hisz róla a közvélemény. Egy régi bajtársán kívül mindenki megveti és bűnösnek tartja. Súlyos terhek és a emlékek nyomják a lelkét, vezeklésének csak a közelgő halál vethet véget. Mellékszereplő, de ettől függetlenül nagyon fontos karakter még a fiú szomszédjában lakó Lila, aki szintén a múltja démonaival küzd és segít az igazság felderítésében Joe-nak, miközben ő maga a józan szkepticizmust képviseli. 

Igen, ennyiből is látszik, hogy a Temetni jöttünk nem egy hagyományosnak mondható (pszicho)thriller, mert legalább akkora  hangsúly van a szereplőkön és a mögöttük rejtőző történeten mint magán a bűnügyön. Csodálkoztam is, hogy miért került be ez a könyv a Kristály pöttyösök közé, de aztán nagyjából a könyv kétharmadától egy rettentően mozgalmas és elborult sztori bontakozik ki. Akkor már értettem. Attól függetlenül, hogy számomra sejthető és kitalálható volt, hogy mi a megoldás, végig körömrágós izgalmakat biztosított a cselekmény és néhol ugyan filmbeillően abszurd dolgok is történtek, de ebben a zsánerben ezt meg lehet bocsátani. Az írásmódra sem lehet panaszom, gördülékeny és élvezetes olvsásélményt biztosított Eskens, úgyhogy nagyon remélem, hogy kapunk még tőle olvasnivalót a jövőben ezen kívül is.
Bátran ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik egy okos, izgalmas és emberi történetre vágynak, én imádtam minden sorát, de szerintem ez érezhető is az írásomból 🙂

Fülszöveg | Joe Talbert a Minnesota Egyetem küzdelmes sorsú diákja , autista öccse és alkoholista anyja egyetlen támasza, csak boldogulni próbál az életben.  Egy angol kurzuson azt a feladatot kapja, hogy írja meg egy idegen életrajzát. Mi sem könnyebb, nem? Ám, amilyen a szerencséje, a sors egy gyilkos nemi erőszaktevőt sodor elé Carl Iverson személyében. Ahogy a rákban haldokló vietnámi veterán, Carl története kibontakozik, Joe és szerelme, Lila egyre meghökkentőbb dolgokkal szembesülnek.

A SZERZŐRŐL
Allen Eskens Missouri államban nőtt fel, majd a Minnesota Egyetemen újságírói és a Hamline Egyetemen jogi diplomát szerzett. 25 éve büntetőjogi ügyvédként praktizál Minnesotában, ahol a feleségével él. Három regény szerzője, az USA Today a legjobb szerzőnek választotta. Több irodalmi díj nyertese, a Ne temesd el! című könyvéből pedig filmet készülnek forgatni.