Alex Michaelides – Néma tanú

Az utóbbi időben szinte nem is olvastam semmilyen thrillert vagy pszichotrillert, pedig nagy kedvencem a zsáner, de az elmúlt hónapokban azt éreztem, hogy megcsömörlöttem és minden ilyen könyv egy kicsit egyformának tűnt. Most van az, hogy szívesen olvasnék újra hasonlókat, úgyhogy a Maxim kiadónál megjelenő Néma tanú pont megfelelő választásnak tűnt.

Egy elismert és sikeresművész házaspár –  a festő Alice és a divatfotós Gabriel Berenson – irigylésre méltó életet élnek egészen addig, amígy Alice kegyetlenül meg nem öli a férjét. A történetbe nagyjából itt kapcsolódunk be mi, olvasók, méghozzá a pszichoterapauta Theo Faberen keresztül, akit annyira érdekel ez az ügy, hogy hat évvel később kifejezetten azért megy dolgozni a The Grove nevű intézetbe, hogy Alice-t szóra bírja. Alice ugyanis nem beszél, némaságban él a borzalmas éjszaka óta és senkinek sem hajlandó megszólalni – így nem lehet tudni azt sem, hogy mi volt az indítéka. Kizárólag egy festmény beszél helyette, amit a gyilkosság után festett – utoljára. Theonak feltett szándéka, hogy kezelni fogja Alice-t hogy rájöjjön, hogy mi vezetett idáig, azonban olyan dolgok derülnek ki, amire nagyjából senki nem számított.

A könyv a terapeuta szemszögéből íródott, de természetesen apránként Alice nézőpontja is kirajzolódik előttünk, mégpedig a naplóján keresztül, amelyet rendeszeresen írt a gyilkosságot megelőző időszakban. A könyv lassan vezet végig bennünket a cselekményen, közben pedig hagyja, hogy az olvasó megismerje a főszereplők érzéseit, magánéletét, másokhoz való kapcsolatát. Ez a könyv kifejezetten arra játszik, hogy bebizonyítsa: nem minden az aminek elsőre látszik és nem mindenki az, aminek mutatja magát, vagy aminek mások hiszik. Direkt nem írok a szereplőkről részletesebben, mert tulajdonképpen bennük rejlik a könyv lényege és nem szeretném még véletlenül sem idő előtt lelőni a poént. Utólag értettem meg azt, hogy minek kellett például ennyire mélyen boncolgatni az egyik főszereplőnk magánéletét, hiszen nem tartottam ezt a cselekmény szempontjából fontos részletnek. Aztán a végén nagyon nagyot koppantam, hiszen olyan mesterien összeálltak az eddig feleseleges időhúzásnak tűnő szálak, hogy leesett az állam.
És amit talán a legjobban tetszett: Alice börtön helyett zárt osztályra került, ennek köszönhetően roppant érdekes volt bekukkantani egy ilyen intézmény falai közé, ahol ezúttal nem a betegek, hanem a személyzet és az orvosok szemszögéből nézhettünk egy kicsit körül. Emellett meg kell említenem, hogy a szerző valószínűleg tüzetesen utánanézett írás előtt a pszichiátriai vonatkozásoknak, mert nagyon logikus és bullshit-mentes magyarázatokat, összefüggéseket kapunk. 

Fura, milyen hamar sikerül alkalmazkodni a zárt osztályok különös világához. Az ember egyre inkább hozzászokik az őrültséghez, és nem csupán a másokéhoz, hanem a magáéhoz is. Valamennyien bolondok vagyunk, csak ki-ki a maga módján.

A vége pszichotrillerekhez méltó módon elég meglepő és sokkoló lett, bevitte azt a bizonyos gyomrost. Legalábbis nekem, mert valahogy egyáltalán nem számítottam arra, ami történt végül és tök ciki, de nem is raktam össze az apró mozaikdarabkákat, amit ott voltak az orrom előtt. Pedig elég feltűnő kis darabkák voltak! Úgy tűnik, hogy kijöttem a gyakorlatból, mindenesetre az utolsó oldalaknál gyakran hagyta el a számat a na ne már! basszus! ezt nem hiszem el! hármas. A Néma tanú tipikusan az a könyv, aminek a befejezése után, ha újra végigpörgeted a fejedben a cselekményt, akkor teljesen más színezetet kap, mint amit olvasás során érzékeltél. Imádom az ilyeneket! 

Még ha nem is ez a valaha volt legizgalmasabb és legsokkolóbb olvasmányom, ettől függetlenül hihetetlenül pörögtek az oldalak és általa tényleg igazi kikapcsolódás volt az olvasás – csak úgy huss, elrepült egy délután, amikor a kezembe vettem. Az biztos, hogy nagy fogyasztású pszichotriller-rajongóknak kevésbé fog ütni, mint azoknak akik ritkábban, vagy egyáltalán nem olvasnak ilyesmit. Nekem most kifejezetten jólesett ez a könyv, határozottan tetszett.
A zsáner kezdőinek és haladóinak egyaránt nagyon ajánlom; nyaralásra, vagy csak szimplán agykikapcsolós olvasmánynak is tökéletes lesz. 

Fülszöveg| A Néma tanú sokkoló pszichológiai thriller egy nőről, aki meggyilkolja a férjét, és egy terapeutáról, aki rögeszmésen kutatja indítékait…
Alicia Berenson élete látszólag tökéletes: híres festőnő, aki feleségül ment egy jó nevű divatfotóshoz. Nagyszerű házban él, amelynek hatalmas ablakai egy parkra néznek London egyik legfelkapottabb negyedében. Egyik este férje, Gabriel későn tér haza a fotózásról, Alicia ötször arcon lövi, aztán mindörökre elnémul.
Vonakodása bármiféle magyarázattal szemben olyan titokká növeszti tettét, amely megragadja a nagyközönség figyelmét, és hírhedtté teszi személyét. Képeinek ára az egekbe szárnyal. Őt, a néma beteget a nyilvánosság és a bulvárlapok elől a The Grove-ba, egy észak-londoni törvényszéki orvostani intézetbe zárják.
Theo Faber, a bűnügyi pszichoterapeuta jó ideje vár a lehetőségre, hogy vele dolgozhasson. Elszántsága, hogy szóra bírja páciensét, és felfedje a titkot, miért lőtte le a férjét, saját indítékainak labirintusába vezeti… Olyan igazságot kutat, amely azzal fenyeget, hogy őt magát is felemészti.

A SZERZŐ
Alex Michaelides Cipruson született 1977-ben, görög édesapától és angol édesanyától. Cambridge-ben hallgatott angol irodalmat, mesterdiplomáját pedig forgatókönyvírásból szerezte Los Angelesben az Amerikai Filmalapnál. Ő írta a The Devil You Know című film forgatókönyvét, illetve közreműködött az Uma Thurman, Tim Roth, Parker Posey és Sofia Vergara főszereplésével forgatott The Brits are Coming című filmben.