Fecsegő

21 RANDOM KÖNYVES TÉNY RÓLAM & FÉLÉVES A SZOFISZTIKÁLT MACSKA!

Féléves A Szofisztikált Macska, jeeee!  Tudom, hogy ez nem sok idő, de ahhoz képest, hogy az egész könyvesblogosdi egy teljesen hirtelen ötlet folyománya, és fogalmam sem volt róla, hogy hogyan és mint fogom csinálni, szóval ahhoz képest azt hiszem, hogy érdemes megemlékezni erről a hat hónapról.

DSC_0036Az egész azzal kezdődött, hogy rettenetesen szerettem könyveket fényképezni, de nem akartam velük elárasztani a másik blogom instáját, így arra gondoltam, hogy csinálok egy könyves fiókot. Igen ám, de ha már lesz insta, akkor jó lenne írni is a könyvekről, de ahhoz meg kevés az insta, legyen akkor blog is! Így jött a gondolat, és ezt követte kb két heti pepecselés a sablonnal, a logóval, a fejléccel meg úgy az egész arculattal. A név már szerencsére megvolt, nagyjából másfél éve találtam ki, bár akkor még nem tudtam, hogy mihez kezdek vele.
Amikor már viszonylag elégedett voltam a külsőségekkel, akkor kitettem az első, kifejezetten ide írt értékelésemet (Paula Hawkins – A víz mélyén)  és azóta észrevétlenül elszaladt ez a hat hónap, A Szofisztikált Macska pedig a szívem csücske lett. Igyekszem olyan blogot írni, amit én is szívesen olvasnék, és remélem, hogy az idetévedők is úgy érzik, hogy jó itt időzni. Sok ötletem van a bloggal kapcsolatban. Szeretnék megmaradni ezen az értékelős/ajánlós vonalon, viszont időnként tervezek könnyedebb, könyvekkel, olvasással kapcsolatos írásokat is. Majd meglátjuk mit hoz az egész, de egyelőre nagyon élvezem csinálni 🙂

DSC_0465

Magamról ellenben nem sokat árultam el eddig, éppen ezért itt az ideje, hogy meséljek egy kicsit a könyvekkel, olvasással való kapcsolatomról. Összeszedtem hát 21 tényt magamról ezzel kapcsolatban.

    1. A gimnáziumig egy kötelező olvasmányt sem olvastam ki és ha az iskolán múlik, sosem szeretem meg az olvasást.
    1. Ellenben Poirotnak, Leslie L. Lawrence-nek és a Romana/Júlia füzeteknek köszönhetem, hogy még gyerekként megszerettem az olvasást. Utóbbival a barátnői és az ismerősei folyton elárasztották anyát, így tömve volt a lakás velük. Ciki vagy sem, akkoriban szerettem 🙂 Ma már nem olvasok ilyeneket, de az első kettőt még mindig nagyon szeretem, sőt, óriási Agatha Christie rajongó vagyok.
    1. A Harry Potter-generációba tartozom a korom szerint, ennek ellenére csak 20 évesen olvastam a könyveket, mert nem akartam megadni magam a hype-nak. Kár volt ellenkezni, mert nagyon tetszett, viszont a filmeket még azóta sem láttam.
    1. Nem tudok egyszerre több könyvet olvasni. Ha belekezdek egybe, akkor azt végig KELL olvasnom, és csak utána veszek újat a kezembe.
    1. Ha állatok szenvednek vagy halnak meg egy könyvben, azt a részt nemes egyszerűséggel átlapozom.
    1. Nem szoktam utazás közben olvasni, jobban szeretek nézelődni közben.
    1. Keménytábla-párti vagyok, valahogy sokkal jobban tetszenek a keménytáblás kiadások, és időtállóbbak is. Viszont a védőborítókat ki nem állhatom, olvasás közben mindig leveszem őket és a polcon is ügyelek rájuk, mert félek, hogy megsérülnek.
    1. Sírni tudnék, ha nem lehet rendesen kinyitni egy könyvet és akaratlanul is meg kell törni a gerincet, hogy legalább egy kicsit olvasható legyen. Szerencsére egyre kevesebb hasonlóval találkozom, viszont az egyik kiadónak rendszeresen ilyenek a puhatáblás könyvei és aggrr… megőrjít.
    1. Sosem volt könyvszereplő-crushom, és azt hiszem, hogy nem is lesz.
    1. Az általam valaha olvasott legrosszabb könyv az Ez a férfi sorozat első két kötete. Még most is felmegy a vérnyomásom, ha eszembe jutnak, bár nem is tudom, hogy mit vártam.
    1. Mindig csipegetek valamit olvasás mellé, ezért a legtöbb könyvemben felfedezhető némi kaja- vagy csokifolt. A tea/kávé sem véletlenül szerepel a képeim többségén, ugyanis nagyon ritka, ha nem kortyolgatok valami meleget a könyv mellé.
    1. Volt egy hosszúra nyúlt Márai-korszakom, amikor szabályosan rajongtam az íróért, megvettem és elolvastam majdnem az összes művét. Az ​igazi / Judit …és az utóhang című könyv azóta is az egyik, ha nem a legnagyobb kedvencem. Tudom, hogy most kiadták új, szép borítóval Az igazit, de szerintem a folytatásokkal lesz kerek egész.
    1. Nincs sok kifejezetten kedvenc könyvem, mert mindig változik az éppen aktuális favorit, de a fent említett Márai könyvön kívül sokat adott Marquez Száz év magánya, Bulgakov A Mester és Margaritája, Ottlik Iskola a határonja (kötelező volt! 🙂 ) és hogy ne csak komolyakat mondjak: a Bridget Jones első kötete.
    1. Tavasszal kiselejteztem a könyveim felét, ami nagyon nehéz volt, mert a könyvektől nehezen válok meg, viszont utána nagy megkönnyebülés volt. Nekem és a polcoknak is. Most olyan 220 körül van a könyveim száma, ami se nem kevés, se nem sok (nézőpont kérdése, ugye).
    1. Nem tartom magam tipikus könyvmolynak. Nagyon szeretek olvasni, de vannak hosszabb-rövidebb időszakaim, amikor egyszerűen nincs kedvem könyvet venni a kezembe, vagy éppen más köt le. Máskor pedig heti 1-2 könyvet is kiolvasok gond nélkül hosszú hónapokon át.
    1. Nagyon ritkán olvasok újra valamit, egyszerűen túl sok olvasatlan van a várólistámon ahhoz, hogy egyszer már olvasottakra „fecséreljem” az időt. Természetesen van kivétel, de nagyon kevés, illetve néhány klasszikust feltétlenül szeretnék újra felfedezni, immáron felnőttként olvasva.
    1. Szívesen végeznék könyvekkel kapcsolatos munkát. A mit és hogyan a nagy kérdés, mert nem ebben az irányban indultam az életben, de veszettül imádnám, ha nap mint nap könyvekkel kellene foglalkoznom.
    1. Nyitott vagyok mindenfélére, de a YA, NA és a hard sci-fi áll tőlem a legtávolabb. Mindegyikből olvastam már olyat, ami tetszett, de nem lesznek sosem a kedvenceim.
    1. Imádok könyvesboltokban nézelődni és bóklászni, de vásárolni 90%-ban online szoktam, mert olcsóbb és egyszerűbb.
    1. A legtöbb esetben jobban tetszenek a külföldi kiadások borítói, éppen ezért nagyon örülök, amikor egy magyar kiadó átveszi az eredetit. Viszont olyan is van (bár ez ritkább) amikor a magyar sikerül tetszetősebbre.
    1. Régen sok könyvértékelést olvastam, viszont amióta erről blogolok, azóta csak olyan könyvekről olvasok, amikről tudom, hogy én nem fogok írni.

DSC_0859-2