• Uncategorized

    JOËL DICKER – A BALTIMORE FIÚK

    Kissé elfogult vagyok Joël Dickerrel, mert annak idején, amikor a kezembe került az első magyarul megjelent könyve, Az igazság a Harry Quebert ügyben, akkor nagyjából egy nap alatt kiolvastam a közel 700 oldalas monstrumot – emlékszem mennyire elképesztett, hogy ilyen sebesen pörögnek az oldalak, mert gyorsan olvasok ugyan, de ez még nekem is meglepő volt. Nagy mesemondó ez a Dicker, képes a puszta kezével kinyúlni a lapok közül és berántani bennünket történetbe, éppen ezért vártam annyira, hogy magyarul is kiadják végre A Baltimore fiúkat. Idén nyáron szerencsére meghallgatásra talált az imám.

  • Uncategorized

    BOOK A SLOTH CLUB PRÓBA DOBOZ BONTOGATÁS

    Mint arról pár nappal ezelőtt már beszámoltam, a mai napon elindul Magyarország első könyves meglepetés doboz szolgáltatása, a Book a Sloth Club. Az első, igazi doboz előtt a Book a Sloth Club úgy gondolta, hogy könyves bloggerek és vloggerek révén teszteli a szolgáltatást, ezért egy próba dobozt bocsátott a rendelkezésünkre, hogy el tudjuk mondani róla a véleményünket, illetve az észrevételeinket. Ennek köszönhetően ti már egy (remélhetőleg) tökéletesre csiszolt dobozkát fogtok kézhet kapni. A posztban megmutatom, hogy mi volt ebben a próba csomagban, illetve elmondok mindent, amit a rendelésről tudni érdemes, a végén pedig találtok majd egy kupon kódot, aminek felhasználásával 10% kedvezményt kaptok az első doboz rendelésekor. 

  • Uncategorized

    JOSH MALERMAN – MADARAK A DOBOZBAN

    Már megint egy könyv, amit túl sokáig halogattam… Nem tudom miért csinálom ezt, mert rendre kiderül, hogy remek sztoriktól fosztom meg magam, amikor nem hallgatok az első megérzéseimre. A Madarak a dobozban című könyvet már a magyar megjelenés óta kerülgetem, közben olvastam róla csupa jót, némi rosszat is, de egészen mostanáig nem került a kezembe. Aztán jött a hír, hogy vászonra viszik a történetet, méghozzá az egyik kedvenc színésznőmmel a főszerepben, így végre sikerült sort kerítenem rá.

  • Uncategorized

    NAGY ŐSZI KÖNYVAJÁNLÓ

    Mint a rétestésztát, úgy nyújtom már hetek óta ezt az ajánlót, de mit tegyek, ha egyszer ennyi remek könyv lát napvilágot idén ősszel? Csupa olyan újdonságot válogattam, amit magam is nagyon szeretnék megkaparintani, úgyhogy gyakorlatilag felfogható ez részemről egy könyves kívánságlistának is. A kiadók most tényleg elkényeztetnek bennünket, olyannyira, hogy mindenki találhat magának csemegét, akár a komolyabb, akár a könnyedebb témákat részesíti előnyben. Íme, az én kedvenceim!  

  • Uncategorized

    MAGYAR KÖNYVES SUBSCRIPTION BOX A LÁTHATÁRON!

    Bizonyára hallottatok már a külföldön nagy népszerűségnek örvendő könyves, úgynevezett subscription boxokról, magyarul a könyves meglepetés dobozokról. Bevallom, nekem nagyon tetszenek, gyakran el is gondolkodtam a rendelésen, azonban a dobozok sem olcsóak, hát még ha hozzáadjuk a postaköltséget, szóval inkább hagytam az egészet. Nemrég érkezett azonban a hír, hogy Magyarországon is elindul egy ilyen szolgáltatás, méghozzá a Book a Sloth Club jóvoltából. Mondanom sem kell, hogy mennyire kíváncsi vagyok!

  • Uncategorized

    ELENA FERRANTE – BRILIÁNS BARÁTNŐM

    Vannak könyvek, amikről fél füllel hall ugyan az ember, de nem igazán érez késztetést az elolvasásukra. Így voltam én Ferrantével és a Briliáns barátnőmmel, azonban az utóbbi hónapokban majdhogynem napi szinten botlottam a könyvbe és mi ez, ha nem egy jel? Bizonyára az volt, mert jókor és jó helyen talált meg a történet. Azt hiszem, hogy pont most álltam rá készen, hogy igazán a lelkembe lopózzon és lenyűgözzön ez a furcsa barátságról szóló regény.

  • Uncategorized

    JANE HARPER – ASZÁLY

    Az Aszályra már a megjelenése előtt felfigyeltem. Nagyon vonzott ez a könyv, úgyhogy az első adandó alkalommal beszereztem,  de az olvasás mégis váratott magára, mert amikor megvettem, akkor épp nem volt hozzá hangulatom. Szerencsére a nyár utolsó napjaiban rászántam magam, és milyen jól tettem, ugyanis egy nagyszerű krimit kaptam! 

  • Könyvkupac
    Polc

    ÚJ KÖNYVEK A POLCOMON – AUGUSZTUS

    Visszavonhatatlanul megyünk ki a nyárból és vessetek meg, de borzasztóan örülök ennek. Jöhetnek a forró teák, a puha takarók, a meleg kötött zoknik, és még az olvasási kedvem is drasztikus emelkedésnek szokott indulni a hűvösebb idő jöttével. Ezen a nyáron magamat is meglepve semmit nem vettem a nagy könyves akciókban, pedig volt néhány kinézett, régóta vágyott kötet, de úgy döntöttem, hogy inkább az itthon hánykódó olvasatlanokkal kellene előbb végezni. Ennek szellemében augusztusban elég sokat sikerült olvasni, visszagondolva lehetett volna több is, de azért 5 és fél könyvet jó mennyiségnek ítélek. Nem is terveztem tehát könyvet venni, de nem én lennék, ha nem csúszott volna be három szépség ebben a hónapban…

  • A barátnő
    Pszichotriller

    MICHELLE FRANCES – A BARÁTNŐ

    Sok thriller fordult meg a kezemben az utóbbi időben, talán egy kicsit be is sokalltam már tőlük, A barátnő fülszövege mégis annyira felcsigázott, hogy a megérkezése után szinte azonnal nekiálltam az olvasásnak. Az írónő a jó öreg anyós-meny konfliktust vette alapul a történethez, és valljuk be, ez egy olyan téma, ami mindenkit érdekel egy kicsit, és majdnem mindannyian találkoztunk már közvetve vagy – kevésbé szerencsés módon –  közvetlenül is a problémával. Akaratlanul is furdal bennünket a kíváncsiság, hogy melyik félnek van igaza, ki a kiállhatatlanabb közülük, és vajon tényleg minden úgy van-e ahogy azt egyikük állítja? Hiszen minden éremnek két oldala van, nemde? Egy szó mint száz, ez egy remek…

  • A tűz gyermeke
    Thriller

    S. K. TREMAYNE: A TŰZ GYERMEKE

    Nézzétek meg ezt a borítót, és mondjátok azt, hogy lehet ellenállni ezeknek a színeknek, a hangulatnak! Számomra lehetetlenség volt, úgyhogy részben a külcsín az oka annak, hogy hozzám került A tűz gyermeke. Egyébként messze a magyar kiadás lett a legszebb szerintem, az eredeti is tetszik, és talán jobban vissza is adja a könyv hangulatát, de akkor is ehhez húz a szívem ( ITT tudjátok megnézni a többit). Ne gondoljátok azonban, hogy csak a külsőségekre adok! A szerző első regénye, a Fagyos ikrek nagyon tetszett a maga sajátos hangulatával és sodró cselekményével, kíváncsi voltam hát, hogy mit tud mutatni Tremayne másodszorra.